brusszel


Meghosszabbítanák a balatoni szezont

Figyelő Online
2014.04.15  13:01   
mail
nyomtatás
"Nyitott Balaton - vendégül látjuk az országot a Balatonnál" elnevezéssel akció indul a balatoni szezon meghosszabbítására, amelynek keretében május 1. és 11. között kedvezményes ajánlatok és programlehetőségek várják a régióba látogató vendégeket.
Az akciót, amelyhez közel négyszáz balatoni vállalkozás, nonprofit szervezet csatlakozott, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a Balatoni Regionális (BR) TDM Szövetség kezdeményezte. Horváth Gergely, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese kedden, a programot bemutató sajtótájékoztatón elmondta: 2007-2013 között nagyon sok turisztikai fejlesztés, attrakció valósult meg az uniós forrásoknak köszönhetően, ma már sok szolgáltató képes egész évben fogadni a vendégeket.

Hoffmann Henrik, a BR TDM Szövetség elnöke hozzátette, az akcióban, amelyben a vendégeket 11 napon keresztül több mint kétszáz program várja, mintegy húsz balatoni település hangolta össze kínálatát. A kezdeményezéssel szeretnék elérni, hogy az egész Balatonra tekintsenek brandként.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.