brusszel


Az EU kupálta helyre Magyarországot

MARTIN SCHULZ
Figyelő Online - Gyévai Zoltán
2014.04.21  16:04   
mail
nyomtatás
Az EU fellépésének köszönhetően Magyarországon sikerült megelőzni a helyzet romlását - szögezte le a Figyelőnek adott interjúban Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.
- Néppárti kollégája, Joseph Daul résztvett Budapesten a Fidesz választási kampányrendezvényén. Ön nem ment el a szocialisták mellett kampányolni Budapestre. Vajon azért, mert egyáltalán nem látott esélyt a baloldali győzelemre?

- Emlékeztetném rá, hogy még mindig az Európai Parlament elnöke vagyok. Kötelezettségeim és a naptáram sem teszik lehetővé, hogy ilyen eseményeken részt vegyek.

- Az Európai Parlament tavaly júliusban elfogadott jelentésében számos ajánlással fordult Budapesthez, de ezeknek mintha nem lett volna foganatja. Az EU-nak beletörött a bicskája a magyar miniszterelnökbe?

- Nem egy politikus győzelmeként vagy vereségeként kellene szemlélni a dolgot, hanem abból a szempontból, hogy mennyire jól működik a demokratikus rendszer. Hogy az a polgárokat szolgálja-e és az olyan európai értékeket, mint a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége vagy a kisebbségek jogai. Úgy látom, hogy az Európai Parlamentet is ideértve az EU fellépésének köszönhetően Magyarország haladást ért el, vagy legalábbis nem romlott a helyzet. Az európai értékeknek való megfelelés kikényszerítéséről szóló vita nem ért véget és folytatódni fog az európai választások után.


- A német kormány és főleg a német szociáldemokraták sokáig azzal áltatták magukat, hogy Európa az együttműködés szorosra fűzésével pozitívan tudja befolyásolni Oroszország Nyugathoz való hozzáállását. Vajon most valamennyien ennek tévedésnek a levét isszuk?

- Általában véve úgy gondolom, hogy a párbeszéd célravezetőbb a konfrontációnál, és falak helyett hidakat kell építeni. A világon minden politikai erő, az amerikai republikánusoktól kezdve az olasz jobboldalig szükségesnek tartotta a közeli kapcsolatokat Oroszországgal. Ennek az együttműködésnek voltak pozitív aspektusai. Én személy szerint óriásit csalódtam Putyin elnökben. A Krím elcsatolása törvénytelen és jogellenes lépés volt. Felháborító cselekedet, ami a hidegháború vége óta a legnagyobb biztonsági fenyegetést jelenti Európában. Ennek ellenére még mindig meggyőződésem, hogy a diplomáciai erőfeszítéseket folytatni kell az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség csökkentése érdekében. Kétlem, hogy Putyin elnök másképp viselkedett volna, ha Oroszország viszonya fagyos lett volna a Nyugattal. Sohasem fogjuk megtudni, de lépései még nagyobb fenyegetést is jelenthettek volna a biztonságra. Nekünk most lehetőségünk van további, keményebb szankciókra Oroszországgal szemben, a Moszkva és a világ többi része közötti szoros gazdasági szálak és Oroszországnak az energiaexportból származó bevételektől való függősége miatt.

- Ha megválasztanák az Európai Bizottság elnökévé, Önnek kellene farkasszemet néznie Oroszországgal. Hogyan lehetne egyáltalán normalizálni a jelenlegi orosz vezetéssel a kapcsolatokat anélkül, hogy az EU feladná a saját elveit és értékeit?

............

A kérdésre adott választ megtalálja a Figyelő hetilap 2014/16. számában.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Martin Schulz

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.