brusszel


Parragh: a duális képzés a felsőoktatásban is szükséges

Figyelő Online
2014.04.16  13:02   
mail
nyomtatás
A felsőoktatásban is be kell vezetni a duális képzést azokon a területen, amelyek a reálgazdaság számára képeznek szakembereket - fejtette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán a VII. Szakma Sztár Fesztivál zárórendezvényén, Budapesten. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
A kamara elnöke emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a kamara és a kormány megállapodott a szakképzés átalakításáról, tavaly szeptembertől duális képzési rendszer működik a szakmunkásképzésben. Az MKIK elnöke szerint az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz a rendezvényen, világos üzenetet jelent, azt, hogy a kormány figyelmének középpontjában áll a szakképzés.

Parragh László sürgette annak lehetőségét, hogy a szakmunkások intézményesen továbbtanulhassanak a felsőoktatásban. A kamara elnöke kitért arra, hogy a Szakma Sztár Fesztiválján az idén 15 ezer látogató vett részt, 60 százalékuk pályaválasztás előtt álló fiatal volt.A szakmunkástanulók versenyén 2014-ben mintegy 4 ezer végzős szakmunkástanuló indult, a döntőbe 194-en jutottak be 106 iskola képviseletében 38 szakmában. A versenyzők 80 százaléka teljesítette a szakvégzettség megszerzéséhez szükséges feltételeket - mondta Parragh László.

A zárórendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök, Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár és Parragh László MKIK elnök átadta a Szakma Sztár Fesztiválja verseny elismeréseit.A VII. Szakma Sztár Fesztivál, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntője hétfőn kezdődött az MKIK szervezésében.Az MKIK megpályázta az európai szakmunkástanulók versenye, az EuroSkills 2018-as megrendezésének jogát, erről májusban Lille-ben dönt az EuroSkills szervezete.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.