brusszel


Sokat takaríthatnánk meg kedvezőbb hitelkonstrukcióval

Figyelő Online
2014.04.17  14:23   
mail
nyomtatás
Közel 70 000 olyan lakásvásárlási célú hitel van Magyarországon, ez mintegy 400 milliárd forintnyi hitelt jelent, amelynek esetében az adósok jól és időben fizetik a tartozásukat, de érdemes lenne elgondolkozniuk a hitel kiváltásán egy kedvezőbb konstrukciójú megoldással - mondta Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese a bank csütörtöki sajtóbeszélgetésén.
Elmondta: a K&H adatai szerint tavaly az utolsó negyedévben lassú növekedésnek indult a lakáshitelpiac, és ez a növekedés idén is fennmaradt. A most hitelt felvevő ügyfelek élvezhetik az alacsony kamatszint és a csökkenő teljes hiteldíj mutató mellett felvehető hitelek előnyeit, de azoknak a hiteleseknek a többsége, akik évekkel ezelőtt vettek fel lakáshitelt, még nem gondolkozik kedvezőbb megoldások keresésével - tette hozzá.

Ezek az adósok egy új hitellel éves szinten akár 150 000 forint megtakarítást is elérhetnének - mondta a K&H Bank vezérigazgató-helyettese. Kifejtette: 2011-ben a fix árfolyamon történő végtörlesztés volt az a lehetőség, amellyel tömegesen éltek. Sorra váltották át az ügyfelek akkori meglévő hiteleiket, ez azonban csak a deviza alapú hitellel rendelkezőknek nyújtott segítséget.

A K&H Bank saját adatai szerint Magyarországon az új hitelt felvevőknek csupán 10 százaléka fordítja régi hitelének cseréjére a kért hitelt.Hozzátette: a szomszédos Szlovákiában és Csehországban az új jelzáloghitel-folyósításoknak jóval magasabb, 45 százaléka, illetve 33 százaléka célozza meg a meglévő hitel kiváltását.

A K&H Banknál az úgynevezett törlesztéscsökkentő hitel kedvező a késedelemmentes törlesztési múlttal rendelkező ügyfeleknek is, így nekik is lehetőségük van egy, a meglévő kölcsön feltételeinél jobb konstrukcióra cserélni a korábbi hitelüket - fűzte hozzá Bába Ágnes.

Kérdésre a vezérigazgató-helyettes elmondta: a különböző hitelkonstrukciók közül napjainkban a hitelkártyákhoz kötődő hitellehetőségek és a személyi kölcsönök a legnépszerűbbek a lakosság körében.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200