brusszel


Csökkenőben az engedélyezett lakáshitelek

Figyelő Online
2014.04.19  09:36   frissítve: 2014.04.19 15:35
mail
nyomtatás
Tavaly több mint 40 000 lakáshitelt engedélyeztek Magyarországon, összesen 157 milliárd forint értékben, ami 2012-höz képest a hitelek számában 25, összegében pedig 24 százalékos csökkenést jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.
Az engedélyezett hitelek száma és összege csökkent, ezen belül az államilag támogatottak aránya jelentősen nőtt: számuk 20, összegük 26 százalékkal volt magasabb 2013-ban az előző évihez képest. A növekedés a támogatott forinthitelek újbóli bevezetésének köszönhető - állapította meg a statisztikai hivatal. 2013. december 31-én a lakáshitelek állománya 3318 milliárd forint volt, azaz a bruttó hazai termék (GDP) 11 százaléka. Ennek 53 százalékát devizaalapú lakáshitelek tették ki.

A teljes hitelállomány összege először 2011-ben csökkent és azóta is; 2011-ről 2012-re 17, 2012-ről 2013-ra 5 százalékkal.A hitelek 64 százalékát bankok nyújtották, 29 százalékát jelzáloghitel-intézetek, több mint 4 százalékát lakástakarék-pénztárak, 3 százalékot pedig a takarék- és hitelszövetkezetek. A fennálló szerződések nagy többségének hitelminősítése problémamentes, csak 9 százalékuk besorolása átlag alatti, kétes vagy rossz - áll a KSH kiadványában.

Míg 2012-ben a lakáshitelek egyik fő célja a devizahitel forinthitelre való kiváltása volt (12 000 folyósítás történt 72 milliárd forint értékben), addig 2013-ra e hitelcél számban (2 ezer) és összegben (2 milliárd) is jelentősen visszaszorult. Tavaly a használt lakás vásárlására nyújtott hitelek voltak túlsúlyban, amelyek száma és összege is meghaladta az új lakás vásárlására és a lakásépítéshez együttesen kiutalt összeget.

Használt lakás vásárlására, összesen 25 690-re, tavaly 115 milliárd forintot folyósítottak. A lakáscélú hitelek átlagos futamideje 2013-ban 13 és fél év volt; ez kis csökkenés 2012-höz képest. Mintegy 2 év a futamidő-különbség az új és a használt lakások esetén: előbbieket átlagosan 16 évre nyújtják, míg az utóbbiakat 14-re a KSH friss kiadványa szerint.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.