brusszel


Óvatos világpiaci várakozások a Mercedesnél

Figyelő Online
2014.04.20  14:48   frissítve: 2014.04.20 16:42
mail
nyomtatás
A német Mercedes autógyárban a korábbiaknál óvatosabban ítélik meg a világpiac kilátásait.
A cégnél továbbra is a világ autópiacának "négy-öt százalékos" bővülésére számítanak idén, "de az eredmény sokkal inkább négy körül, mint öt körül lesz" - mondta a Daimler AG elnöke és a csoport Mercedes-Benz részlegének közvetlen főnöke, Dieter Zetsche vasárnap a dpa hírügynökségnek Pekingben, az ottani autószalon megnyitásakor.

Az első negyedévben jól alakult a piac, "de még meglátjuk, mi lesz a továbbiakban" - mondta Zetsche. Ezzel arra utalt, hogy az Ukrajna körüli konfliktus miatt erősen leértékelődött az orosz rubel.

A Daimler elnöke nem akart jóslatokba bocsátkozni a konfliktus hatásait illetően, de emlékeztetett arra, hogy Oroszország a Mercedes fontos piaca - írta a dpa.A világ legnagyobb autópiacáról, a kínairól azt mondta Zetsche, hogy a Mercedes értékesítése ott szépen gyorsul: idén az első negyedévben 47 százalékkal több kocsit adtak el Kínában, mint egy évvel azelőtt.

Tavaly egész évben 11 százalékkal nőttek a Mercedes eladásai Kínában.A teljes kínai személyautó-piac idei növekedését 10 százalékosra jósolta a Daimler elnöke.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200