brusszel


Ellenzi az újabb szankciókat a német külügyminiszter

Figyelő Online
2014.04.20  16:22   
mail
nyomtatás
A genfi megállapodás után már nemigen lesz több lehetőség az ukrajnai válság békés rendezésére, ezért az Oroszország elleni újabb szankciók helyett inkább arról kellene beszélni, miként lehet elkerülni, hogy tovább romoljon a viszony Moszkvával - fejtette ki a német külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.
Frank-Walter Steinmeier a Bild am Sonntag című lapnak azt mondta: nem szabad lebecsülni az ukrajnai válság enyhítését célzó genfi megállapodást. Az kezdettől fogva "világos volt, hogy a nyilatkozat révén nem áll helyre rögtön a béke Ukrajnában" - emelte ki, hozzátéve, hogy a következő lépés az egyezményben foglalt előírások végrehajtása az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői missziójának támogatásával.

Németország az EBESZ kelet-ukrajnai tevékenységét "személyi és pénzügyi" hozzájárulással is segíti, és szorgalmazza, hogy a megfigyelők létszámát minél hamarabb emeljék fel a maximálisan engedélyezett 500-ra - mondta Steinmeier.

Azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök és Ursula von der Leyen német védelmi miniszter az eddiginél keményebb büntetőintézkedésekkel fenyegeti Oroszországot, a német diplomácia vezetője azt mondta: "a szankciókról szóló vitát már lefolytattuk a lehető legnagyobb alapossággal". Megjegyezte: "néha azt kívánom, bárcsak ugyanaz az elkötelezettség mutatkozna meg a helyzet további elmérgesedésének elkerüléséről szóló diskurzusban, mint a szankciókról szóló vitában".

Hangsúlyozta: most a genfi megállapodás végrehajtására kell törekedni, ami "nem egyszerű", hiszen a konfliktusnak vannak szereplői, akik "nem hallgatnak sem Kijevre, sem Moszkvára", de mindenképpen meg kell ragadni "a Genfben kiharcolt esélyt a konfliktus rendezésére", mert "nem lesz már sok lehetőségünk a békés rendezésre".

Genfben az amerikai, az orosz és az ukrán külügyminiszter, valamint az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kötött megállapodást az ukrán válság kezeléséről. A csütörtökön aláírt négyoldalú megállapodás szerint le kell fegyverezni az illegális fegyveres alakulatokat, ki kell üríteni a megszállt épületeket, utcákat, tereket, és széles körű nemzeti párbeszéd révén ki kell dolgozni egy új alkotmányt. A folyamatot az EBESZ megfigyelői missziójának támogatásával kell véghezvinni.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.