brusszel


Moszkva segítségét kérte egy Donyec megyei település

Figyelő Online
2014.04.21  08:22   
mail
nyomtatás
Moszkva beavatkozását kérte a kelet-ukrajnai Szlovjanszk önvédelmi csapatának vezetője, miután vasárnap kora reggel halálos áldozatokkal járó lövöldözés volt a település közelében - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség vasárnap.
Vjacseszlav Ponomarjov, a Donyeck megyei település úgynevezett népi polgármestere és önvédelmi csapatának (népi milíciájának) vezetője rendkívüli sajtótájékoztatón közölte: Oroszország vezetéséhez fordult azzal a kéréssel, hogy vonultasson be békefenntartó erőt a kelet-ukrajnai régióba, Donyeck és Luhanszk megyékbe, hogy megvédje azokat "a(z ukrán) Nemzeti Gárdától és a Jobboldali Szektortól". Majd hozzátette: ha Oroszország nem tud békefenntartó erőket küldeni, akkor legalább adjon nekik fegyvereket. "Szükségünk van fegyverekre (...), hiszen nekik (az ukrán haderőnek) vannak repülőik, páncélosaik" - tette hozzá. Egyben reagált arra is, hogy Arszen Avakov ukrán belügyminiszter vasárnap bejelentette, miszerint Ukrajna keleti régióiba megy, a nemzeti gárda oda küldött egységeinek ellenőrzésére. Ponomarjov közölte: ha a belügyminiszter Szlovjanszkba jön, ő saját kezűleg fogja agyonlőni.

A szlovjanszki önkéntesek vezetője egyébként a Ria Novosztyinak azt mondta, hogy a várost az ukrán szélsőségesen nacionalista Jobboldali Szektor "ostromolja". "Megölik a testvéreinket. (...) Nem tárgyalnak velünk, egyszerűen ölnek" - mondta drámai hangon a férfi. Elbeszélése szerint az éjszakai támadás idején egy helyi gépkocsivezető a két fiával őrködött az ellenőrzőpontnál. Nem volt náluk fegyver, épp a húsvétot ünnepelték. Éjjel kettő körül észrevettek egy terepjárókból álló konvojt, amely gyanúsnak tűnt számukra. Megállították a gépkocsikat, erre azokból tüzet nyitottak rájuk, hárman meghaltak. Ponomarjov közölte: hogy elkerüljék a további támadásokat és provokációkat, éjféltől reggel hatig kijárási tilalmat rendeltek el Szlovjanszkban.

Moszkvai jelentések szerint a megtámadott ellenőrzőponthoz érkező szlovjanszki önkéntesek visszaverték a támadást, majd lefoglalták a támadók gépjárműveit, amelyekben fegyvereket, a térségről készült légi felvételeket találtak, és a Jobboldali Szektor jelképeit is fellelték. A Rosszija 24 állami hírtelevízió azt jelentette, hogy a Donyeck megyei belügyi igazgatóság megerősítette: három ember meghalt és hárman megsebesültek kora reggel a kelet-ukrajnai Szlovjanszk település közelében, egy ellenőrzőpontnál kitört lövöldözésben. Moszkva szerint a Jobboldali Szektor fegyveresei támadták meg az ellenőrzőpontot. Az orosz külügyminisztérium provokációnak tartja a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban történt lövöldözést és közleményben követelte, hogy Kijev "maradéktalanul tartsa be az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és Ukrajna között a délkelet-ukrajnai válság kiterjedésének megakadályozását célzó csütörtöki genfi megállapodásban vállalt kötelezettségeit". Az állásfoglalás szerint Moszkvát felháborította "a felbérelt fegyveresek provokációja", amely "arról tanúskodik, hogy a kijevi hatalom nem akarja megfékezni és lefegyverezni a nacionalistákat és a szélsőségeseket".

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.