brusszel


Túl bonyolultak a McDonald's menüi

Figyelő Online
2014.04.22  15:37   
mail
nyomtatás
A McDonald's amerikai gyorsétteremlánc idei első negyedéves nyeresége részvényenként 1,21 dollár volt, összesen 1,2 milliárd dollár, míg tavaly részvényenként 1,26 dollár, összességében 1,27 milliárd dollár volt a profit. A piaci elemzők 2014 első három hónapja után 1,24 dolláros részvényenkénti nyereségre számítottak.
A cég bevételei nőttek. 2013 első negyedévében 6,61 milliárd dollár volt a bevétel, 2014 első negyedévében 6,70 milliárd dollár, kissé elmaradva az elemzők által várt 6,71 milliárd dollártól. 2013-ban nehéz éve volt a cégnek, a McDonald's szerint az idei első negyedévben azon dolgoztak, hogy gyorsulni kezdjen a bevétel növekedése.

Ez annyiban sikeres volt, hogy világszinten a több mint 1 éve nyitva tartó éttermeiben 0,5 százalékkal nőttek az eladások. Don Thompson vezérigazgató szerint a cégnek erősítenie kell termékei pozícióját, mert néhány vásárlónak már egyszerűen nem olyan fontos a McDonald's. Néhány vezető szerint a McDonald's új menüi már túl bonyolultak, a sok új választási lehetőség lelassította a kiszolgálást és elijesztette a vásárlókat. Don Thompson szerint a nehézségek ellenére 2014-ben javul a McDonald's teljesítménye.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200