brusszel


Brummog az orosz medve

Figyelő Online
2014.04.25  13:00   
mail
nyomtatás
Az orosz medvét megállítani ma is drága mulatság, de ha a Nyugat nem tesz semmit, akkor még nagyobb árat fizethetünk.
Vlagyimir Putyin először bekebelezte Grúziát. A világ megbocsátott neki, hiszen Oroszország túl fontos volt ahhoz, hogy a Nyugat elengedje. Utána felfalta a Krímet. A világ jóváhagyta, hiszen a félsziget régen is Oroszországhoz tartozott. Putyin most Ukrajna keleti részébe szivárgott be. A világ hezitál. A beszivárgás ugyanis nem azonos az invázióval. Ugyanakkor, ha a Nyugat most nem néz szembe az orosz elnökkel, akkor könnyen a saját kapui előtt találhatja őt.

A kelet ukrajnai rendőrőrsöket a hétvégén oroszbarát tüntetők rohamozták meg. Okos lépés volt, ugyanis ezzel lehetetlen helyzetbe hozták a kijevi kormányt. Putyin arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna a polgárháború küszöbére sodródott. Ha az ország kormánya nem képes kezelni a helyzetet, akkor kiteszi magát annak a vádnak, hogy nem tud rendet tartani a saját határain belül. Az ukrán haderő azonban rosszul felkészített, így ha erőt alkalmaz, könnyen eszkalálódhat a válság és még több vér folyhat. Mindkét esetben Kijev a vesztes fél.

Moszkva azt bizonygatja, hogy nem volt része a szlovijanszki és a gorlivkai hétvégi akciókban. Ez valószínűtlen. A támadások szervezettek voltak és olyan stratégiailag fontos célpontok ellen irányultak, ahol nem nagyon volt ellenállás. Csakúgy, mint 6 héttel ezelőtt a Krímben, a csapatok jelzés nélküli egyenruhában, orosz fegyverekkel hajtották végre az akciót. Orosz ügynökök tűntek fel, ők szervezték a tüntetéseket. Oroszország hetek óta folytatja ezeket az akciókat Ukrajnában, néha bizony Gogol műveire emlékeztetően abszurd módon. Április 6-án például „helyi emberek" megrohamozták a harkivi helyhatóság épületeit, aztán később derült ki, hogy a városi operát foglalták el.

További részletek a Figyelő hetilap 2014/17. számában.

 

Kapcsolódó cikkek
© The Economist Newspaper Limited
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



A medve bőrére

A Moszkva által elrendelt élelmiszer-behozatali korlátozás Putyinra üthet vissza.

A csőd nem jó megoldás

Cristina Fernández elnök szerint a mostani államcsőd más, mint a többi. Több szempontból sincs igaza ebben.

Izraeli háború: az egész térség borulhat

A rombolásnak sem az izraeli, sem pedig a palesztin hatóságok nem akarnak véget vetni.

Lángba borulhat a Közel-Kelet

Négy brutális gyilkosság nyomán katonai konfliktus tört ki ismét a Közel-Keleten.

top200