brusszel


Csány Sándor szerint stabil az OTP

Figyelő Online
2014.04.24  18:11   
mail
nyomtatás
Az OTP stabilitását az az elképzelhetetlen fejlemény sem rendítené meg, ha elveszítené minden oroszországi és ukrajnai befektetését - jelentette ki a bank elnök-vezérigazgatója a Bloomberg hírügynökségnek adott, csütörtökön megjelent interjúban.
"Ha minden befektetésünket elveszítenénk Oroszországban és Ukrajnában, a tőkemegfelelési mutatónk (Tier 1) akkor is 12 százalék fölött maradna" - mondta Csányi Sándor.Hozzátette: a magyarországi bankszektor konszolidációja hosszabb időt vehet igénybe, mint azt korábban gondolták.

"Az a négy-öt bank, amelyről azt híresztelték, hogy kivonul Magyarországról, középtávon valószínűleg így tesz majd" - mondta.Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke 2013 decemberében úgy nyilatkozott, másfél éven belül négy, külföldi tulajdonú nagybank kivonulhat Magyarországról.

Csányi Sándor szerint az adóterhek elveszik a kedvüket a bankoknak a magyarországi befektetéstől, és még esetleg arra is ösztönözhetik néhány pénzintézet anyabankját, hogy még több tőkét vonjon ki az országból.Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy nem lepné meg, ha a magyar kormány olyan lépéseket fontolgatna, amelyek egyoldalúan érintik a bankokat, de ezeknek a lépéseknek a hatása már kisebb lenne, mint a devizahitelek előtörlesztése.

Csányi Sándor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az árfolyamgát rendszerének további kiterjesztése minden érintett félnek hasznos lenne.

Az OTP vezetője az ukrajnai helyzetről még elmondta, hogy a jelenlegi körülmények között a válságot pozitívan lezáró végkifejlet nélkül "nehéz lesz az ukrajnai bankunknak profitot termelnie".

Az OTP oroszországi üzletága Csányi Sándor szerint a megugró kockázati költségek ellenére is "remélhetőleg nyereséges marad" 2014-ben, még úgy is, hogy lesznek veszteséges negyedévek,.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Pénzügybank

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200