brusszel


Még többen mentek külföldre dolgozni?

Figyelő Online
2014.04.25  11:20   
mail
nyomtatás
A vártnál kedvezőbben alakultak a munkaerő-piaci folyamatok az idei első negyedévben az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a közmunkaprogram is jelentős szerepet játszott a javulásban. Az NGM a kormány foglalkoztatási programjainak sikereként értékelte az adatokat.
Gabler Gergely, az Erste vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az általuk várt 8,5 százaléknál kedvezőbb, 8,3 százalék lett a munkanélküliségi ráta január-márciusra. A tavalyi első negyedévhez képest pedig 11,8 százalékról csökkent 8,3 százalékra a ráta, amit jelentősen torzított a közmunkaprogram, hiszen mintegy 200 ezer közfoglalkoztatott van a rendszerben.

Török Bálint,a Buda-Cash Brókerház makroelemzője kifejtette: az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak száma 260 ezerrel emelkedett, a munkanélkülieké 140 ezerrel esett vissza. Más KSH-adatokból tudható, hogy mintegy 170 ezerrel többen vettek részt közfoglalkoztatási programokban az év elején, így ez a javulás mintegy kétharmadát teszi ki, és árnyalja a képet az is, hogy a KSH foglalkoztatási statisztikáiban külföldön dolgozók is szerepelnek - hívta fel a figyelmet a szakértő.

Az NGM pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli: a foglalkoztatottak számának bővüléséből a versenyszféra is egyre jelentősebb arányt képvisel, ami a kormány sikeres foglalkoztatási programjainak - a Munkahelyvédelmi Akcióterv, a lakhatási támogatás, az Első Munkahely Garancia program - bizonyítéka.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.