brusszel


Csempészangolna a Liszt Ferenc-repülőtéren

Figyelő Online
2014.04.26  11:43   
mail
nyomtatás
Összesen 183 kilogrammnyi, mintegy 120 millió forint értékű angolnát foglaltak le a pénzügyőrök a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren két kínai utastól - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton.
A NAV Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint Moszkvából érkezett a két kínai állampolgár, akik csomagjaik felvétele után a vámszolgálatnak elmondták, hogy élő halat akarnak behozni Magyarországra, de ehhez semmilyen okmányuk nem volt.

A csomagban talált állatok közönséges angolnák voltak, amelyek szerepelnek a veszélyeztetett, vadon élő állatfajok között, így behozatalukhoz speciális export- és importengedély kellett volna, amellyel a kínai utasok nem rendelkeztek.
A pénzügyőrök a nyolc hungarocell hűtődobozban, vízzel töltött műanyag tasakokban tárolt angolnaivadékokat természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt lefoglalták, és az elkövetőkkel együtt átadták a rendőrségnek - közölte a NAV.

Megjegyezték, hogy az ínyencségnek számító üvegangolna (a kis méretű, még átlátszó testű növendék angolna) kilója akár ötezer dollárba is kerülhet.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.