brusszel


Kínába megy a sok kicsi lego

Figyelő Online
2014.04.29  09:22   
mail
nyomtatás
A kelet-kínai Csiahszing városában építi első ázsiai gyárát a Magyarországon is gyártóegységgel rendelkező Lego, amelynek az ázsiai térség mind nagyobb piacot jelent.
A Sanghajtól 120 kilométerre fekvő város 320 ezer négyzetméteres, 1500 embernek munkát adó üzeme a dán játékcég harmadik legnagyobb gyára lesz a világon. A tervek szerint a 2017-re elkészülő létesítményben formaöntés, dekoráció és csomagolás is zajlik majd. Az egység mindenek előtt az ázsiai - így a kínai mellett a dél-koreai vagy a japán - piacok ellátását szolgálja, ennek segítésére Sanghajban egy elosztó központot is létrehoznak majd.Az egymásba illeszthető építőkockáiról világhíressé vált dán játékóriás számára Ázsia hatalmas piacot jelent és hosszú távon is stratégiai fontossággal bír.

A Lego eladásai tavaly a 100 milliárd jüant (3,6 ezer milliárd forint) is meghaladták Kínában, ez egy év alatt 50 százalékos növekedés. A trend folytatódására a jövőben is számítani lehet, ennek egyik oka a korábban mindössze egy gyermek vállalását engedélyező "egykepolitika" kormány által nemrég bejelentett lazítása. Másrészről a kínai lakosság rendelkezésre álló jövedelme, ezzel együtt pedig a középosztály aránya is töretlenül nő: a McKinsey nemzetközi tanácsadó cég szerint az évtized végére a 400 milliót is meghaladja majd a középosztályhoz sorolhatók lélekszáma.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200