brusszel


A Városligetben ünnepelnek a szakszervezetek

Figyelő Online
2014.05.01  09:42   
mail
nyomtatás
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Liga Szakszervezetek Budapesten a Városligetben külön-külön rendezvényeken ünnepli május elsejét, a munka ünnepét, míg a Munkástanácsok vidéken rendez majálisokat
A mintegy negyedmillió tagot tömörítő MaSZSZ a Városligetben tart felvonulást, majd nagygyűlést, amelyen Pataky Péter, a MaSZSZ elnöke és Patrick Itschert, az Európai Szakszervezeti Szövetség elnöke mond beszédet.

A nagygyűlés után egy asztalhoz ül öt párt európai parlamenti képviselőjelöltje, hogy vitafórumon ismertessék, ütköztessék a munka világával kapcsolatos célkitűzésüket és a munkavállalók helyzetét javító programjukat, amelyet megválasztásuk esetén a nemzetközi platformon is képviselni fognak.

A nyilvános vitára a meghívást a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség, az MSZP, a DK, az LMP és az Együtt-PM is elfogadta, jelezvén, hogy él a nyilvános vita és programismertető lehetőségével - közölte az MaSZSZ.

A szövetség rendezvényein az ÉSZT is rész vesz, amely a felvonuláshoz is csatlakozik. A Liga Szakszervezetek Budapesten a Május 1. emlékkőnél tart sajtótájékoztatót, amely előtt a Fiatalok Ligája rövid performanszot ad elő, majd Gaskó István, a szakszervezeti szövetség elnöke tart beszédet.A Liga ezenkívül a BVSC Szőnyi úti sporttelepén rendez családi- és sportnapot.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) május elsején nem tart budapesti központi ünnepséget, mert évek óta - a világ keresztény szakszervezeteihez hasonlóan - a keresztény munkásmozgalom létrejöttét ünnepli májusban. Vidéken azonban - jellemzően megyeszékhelyeken, így például Győrben, Miskolcon, Szegeden - a MOSZ is szervez majálisokat - mondta el az MTI-nek Palkovics Imre, a szövetség elnöke.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.