brusszel


A Liga tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal

Figyelő Online
2014.05.01  11:47   
mail
nyomtatás
A Liga Szakszervezetek szövetsége stratégiai tervben foglalja össze a régi-új Orbán-kormánnyal szembeni elvárásait és tárgyalásokat kezdeményez a kabinettel a szociális partnerek megerősítése érdekében - jelentette be Gaskó István, a szakszervezeti szövetség elnöke a Liga május elsejei rendezvényén csütörtökön Budapesten, a Városligetben.
Gaskó István szerint Magyarországon az utóbbi években, sőt az utóbbi két és fél évtizedben nem létezett hatékony érdekegyeztetési rendszer, nem voltak olyan felkészült és erős szociális partnerek, amelyek képesek lettek volna egyenlő partnerként kiállni tárgyalni a kormányzattal. Május elsejei rendezvényüket ezért "Utat a szakszervezetnek!" mottóval tartották.

A Liga elnöke úgy vélekedett, hogy az eddigi kormányzati intézkedésekkel szemben - amelyek gyengíteni igyekeztek a civileket, a szakszervezeteket és a munkáltatókat is - minden eszközt biztosítani kell a szociális partnerek megerősödéséhez. A szakszervezeti szövetség elsősorban a Munka törvénykönyvének és a sztrájktörvénynek a módosítását szeretné elérni, visszaállítani az eredeti állapotot - jelentette ki Gaskó István. Kifejtette: a kormány a válságból való kilábalás igényével érvelt, amikor az új, szerintük jelenleg "súlyos hátrányokat okozó" Munka törvénykönyvét elfogadta, illetve amikor a sztrájktörvényt módosította a parlament, és "kvázi elvették a sztrájk jogát a magyar munkavállalóktól".

Mostanra a kormány is azt vallja, hogy az ország kilábalt a válságból, és beindult a növekedés, így a Liga elnöke szerint "ezt a két törvényt ezért vissza kell állítani", és a többi, különféle szolgálati jogviszonyt szabályozó törvényt is. Ezután a jövedelmi viszonyokról, valamint az adó- és szociális ellátórendszerről is tárgyalni kell, mert bár a munkanélküliség csökkent, de a munkát keresőknek biztosított három hónap kevés, ezt hosszabbítani kell - hangsúlyozta Gaskó István, hozzátéve, hogy nagyvonalúbb szociális ellátórendszerre van szükség.

Szólt arról is, hogy csütörtökön, Magyarországnak az Európai Unióba való belépése 10. évfordulóján többen kételkednek abban, hogy a tagság jó-e a magyar társadalomnak, gazdaságnak, de Liga EU-párti, és azt szeretné, ha az európai uniós alapértékek Magyarországon is megmutatkoznának, és ezek előnyeit élvezni lehetne.

A Liga rendezvényén a szakszervezet ifjúsági szervezete, a Fiatalok Ligája szintén "Utat a szakszervezetnek!" mottóval egy performanszot adott elő, amelynek keretében progresszív adózást, a jövedelemcsökkentés megszüntetését, ifjúsági garanciát, adómentes diákhitelt, élhető életpályamodellt követeltek, és azt, hogy engedjenek utat a szakszervezeteknek, hogy ők is egyenlő partnerként tárgyalhassanak a munkáltatókkal és a kormánnyal.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.