brusszel


Negyvenmillió forint értékű halat telepítenek az idén a Tisza-tóba

Figyelő Online
2014.05.02  11:31   
mail
nyomtatás
A tavalyi évhez hasonlóan, az idén is mintegy 40 millió forintot fordít a tározó halállományának pótlására és gyarapítására a vízkezelő Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. – közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Hegedűs Gábor tájékoztatása alapján a társaság az idei halgazdálkodási tervében rögzített ragadozóhal-telepítési kötelezettségét már teljesítette, húsvét napjaiban ugyanis mintegy 400 ezer előnevelt csukaivadékot telepítettek a Tisza-tó több pontján.

A korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a ragadozók közül leginkább ez a hal szorul mesterséges állománybővítésre, míg a tóban ugyancsak fontos szerepet betöltő süllő és harcsa állománya stabil, ívási feltételeik pedig kedvezőbbek a csukáénál – tette hozzá.

Legközelebb 10 000 kilogramm kétnyaras pontyot helyeznek ki. A májusi, várhatóan egy-két időpontban történő telepítés kiemelt jelentőségű a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. és a horgászok számára, mert ezek a szállítmányok lesznek az elsők, amelyek a tározó őshonosnak számító, nagy genetikai változatosságú, ellenálló tőpontyok szaporításából származnak – húzta alá a vezető.

Emlékeztetett: ezt a hosszú távú programot 2012-ben indították el a feladatra kiírt pályázatot elnyert Aranyponty Zrt.-vel együttműködve.

A telepítések harmadik fordulójában, májustól augusztusig, több tételben és helyszínen, összesen 30 000 kilogramm háromnyaras, azaz fogható méretű ponty kerül majd a vízbe. Ezek egy részét még a faj fogási tilalmi ideje alatt kihelyezik – mondta az igazgató, aki szerint a példányonként átlagosan másfél-két kiló körüli, horogérett pontyok elsősorban a pecások sikerélményét garantálják a Tisza-tavi főszezon alatt.

Hegedűs Gábor jelezte: cégük az idén az elmúlt évihez hasonló összeget szán a telepítésre, így összességében várhatóan mintegy 40 millió forintot költ majd 2014-es halasítási programjának megvalósítására.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.