brusszel


Aláírásokat gyűjt az LMP az ifjúsági garanciaprogram bevezetéséért

Figyelő Online
2014.05.02  13:16   
mail
nyomtatás
Petíciót indít, aláírásokat gyújt az LMP az uniós ifjúsági garanciaprogram magyarországi bevezetése érdekében - jelentette be Csiba Katalin, a párt EP- képviselőjelöltje pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus elmondta: Magyarországon az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt a korai iskolaelhagyók száma a kormány politikája miatt, hiszen leszállították a kötelező iskoláztatás korhatárát.

Hozzátette, hogy Magyarországon a fiatalok munkanélkülisége sokkal nagyobb, mint az európai átlag, minden harmadik 25 év alatti fiatal munka nélkül van.

Az uniós ifjúsági garanciaprogram lényege, hogy minden 25 év alatti fiatal továbbképzésen vehessen részt vagy elhelyezkedhessen a tanulmányai befejezését követő 4 hónapon belül.

Ezt a programot már januárban el lehetett volna indítani, de még most is csak a "zárt ajtók mögül" kikerülő pletykákat lehet hallani a témáról. Ráadásul a társadalmi és civil szervezetekkel nem egyeztetve küldtek el egy akciótervet Brüsszelbe - tette hozzá.

"Nem látjuk garantáltnak azt, hogy a kormány megfelelően felkészült a program bevezetésére, és nem értjük, hogy miért nem lehet egyeztetéseket folytatni erről" - tette hozzá.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.