brusszel


Az EU, az USA és Kína a világ gazdaságának a fele

Figyelő Online
2014.05.03  08:48   frissítve: 2014.05.03 08:03
mail
nyomtatás
Vásárlóerő paritáson számolva a 28 tagú Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és Kína adja a világ bruttó hazai termékének több mint felét, 50,6 százalékát - derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat közleményéből
Az adatok tanúsága szerint az Európai Unióé a legnagyobb szelet a tortából, az unió a világ gazdasági teljesítményének 18,6 százalékát adja. Az Egyesült Államok 17,1 százalékot tesz ki, míg a világ legnépesebb országa, Kína súlya 14,9 százalék a világgazdaságban.

Az adatok a 2011-es évre vonatkoznak és a Világbank úgynevezett nemzetközi összehasonlító programjának keretében összesítették őket, amelyben az Eurostat és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is részt vesz. Előbbi az unió tagállamainak adataival, utóbbi az unión kívül országok statisztikáinak feldolgozásával járul hozzá a kezdeményezéshez.A közlemény az egy főre jutó GDP-adatokat is ismerteti az uniós számokhoz viszonyítva.

A grafikon azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban az egy főre jutó bruttó hazai termék másfélszer annyi, mint az Európai Unióban, Kínában viszont nagyjából a harmada az uniós átlagnak. Az ázsiai nagyhatalom egyelőre a világ átlagától is elmarad, amely az uniós adatnak körülbelül a negyven százalékára tehető.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.