brusszel


Harmincöt milliárd forint értékű beruházás  a Tisza-tónál

Figyelő Online
2014.05.03  14:09   
mail
nyomtatás
A Tisza-tónál és környékén jelenleg a legkülönbözőbb területeken mintegy 35 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik, hogy Magyarország legfontosabb ökoturisztikai térsége színvonalasabb szolgáltatásokkal fogadhassa az ide látogatókat, illetve javuljanak a helyben lakók életkörülményei - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Nagykunság országgyűlési képviselője szombaton Abádszalókon, a hétvégén tartott Tisza-tó Expón tett látogatása alkalmából az MTI-nek.
A politikus a beruházások között fontosnak nevezte azokat, amelyek a térség gyorsabb és zökkenőmentesebb megközelítését szolgálják, így például a Tiszafüred és Füzesabony, valamint a Karcag és Kunmadaras közötti út újjáépítését.

A következő egy-két év tervei között szerepel a közlekedési lehetőségek bővítéseként a Tiszafüred és Hortobágy közötti, illetve a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút megépítése; az utóbbi nyomvonala egyedülállóan a Tisza medrének szélén és hidakon át vezet majd - tette hozzá. Fazekas Sándor jelezte: a tóparti fejlesztések sorában Abádszalókon egy pályázat keretében a kisváros sétányát szeretnék felújítani a hozzá tartozó háttérlétesítmények korszerűsítésével. Több településen pedig a strandokat teszik komfortosabbá az önkormányzatokkal közösen.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a Tisza-tó Magyarország egyik keresett horgászparadicsoma, ezért a Tisza-tó Komplex Projekt fejlesztési program keretében egy hallépcső is kiépül a vízen.

A Tisza-tó Expót első alkalommal rendezik meg, május 2-4. között, az eseménynek Abádszalók, az Attila-öböl ad otthont. A vízi sportokkal és horgászattal foglalkozó tematikus kiállítást kulturális műsorok, halléfőző fesztivál színesítik.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.