brusszel


Citadella ostroma - "Az állam lenyúlja a steak-et is"

Megkezdődött a Citadella ostroma
Figyelő Online - VARGA ZSOLT
2014.05.05  12:28   
mail
nyomtatás
Szemtanúk szerint a hétfő reggeli órákban csaknem száz rendőr zárta el a Citadellára vezető utat, amiből egyértelműen következtetni lehet arra, hogy hosszú jogi huzakodás után erőnek erejével akarják elfoglalni a fellegvárat.
Az állami vagyon kezelője, az MNV Zrt. folyamodott ehhez a drasztikus lépéshez. Rendőri segédlettel támogatott végrehajtás útján akarja birtokba venni a területet. Az ügy szépséghibája: a bérlők már sokszor kifejezték abbéli óhajukat, hogy önként és dalolva levonulnának a Citadelláról. Különben is, az MNV Zrt. tavaly novemberben már hivatalosan birtokba vette a területet, amit aztán továbbadott a helyileg illetékes XI. kerületi önkormányzatnak, amellyel ők ideiglenes használati szerződést kötöttek. Az már egy külön történet, miért mondott le hirtelen Újbuda a korábban olyannyira várt Citadelláról. A bennfentesek szerint azért csaptak Hoffmann Tamás polgármester kezére, mert már akkor egy állami projekt körvonalazódott.

A bérlők azt is kifogásolják, hogy a terület átadás-átvételekor miért nem történik meg a pontos elszámolás, hiszen a Citadellán sok minden - az első vízcsaptól az utolsó villanykapcsolóig - az ő tulajdonukat képezi. Ahogy egyikük fogalmazott: „Odáig jutottunk, hogy az állam a hűtőből az utolsó steak-et is lenyúlja." Szerettük volna megkérdezni a Magyar Végrehajtói Kamarát is, mi ilyenkor a dolgok menete, de azzal hárították el érdeklődésünket, hogy folyamatban lévő végrehajtásról nem nyilatkozhatnak, forduljunk a „megrendelőhöz", az MNV Zrt.-hez. Egyelőre a vagyonkezelő sem kívánt részletekbe bocsátkozni, így nem tudható, birtokba vételkor miért nincs elszámolás, ami amúgy magától értetődő lenne.

Magyar Istvánné, a bérlők képviselőjeként arról tájékoztatta a Figyelő Online-t, hogy a számukra is több szempontból is kifogásolható eljárás miatt feljelentést tesznek az ügyészségen, többek között okirat hamisítás gyanúja miatt, mert tavaly a terület birtokba adása igenis megtörtént, amiről a hatóságok most finoman szólva sem akarnak tudomást venni.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.