brusszel


Szlovákia is kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól

Figyelő Online
2014.05.05  15:04   
mail
nyomtatás
Már júniusban kikerülhet Szlovákia a Brüsszel által vele szemben folytatott túlzottdeficit-eljárás alól - közölte az MTI-vel a szlovák pénzügyi tárca sajtóosztálya az Európai Bizottság (EB) jelentésére hivatkozva hétfőn. A várható lépést Robert Fico kormányfő is bejelentette pozsonyi sajtótájékoztatóján.
Az EB aktuális prognózisa szerint Szlovákia közkiadásainak hiánya az idén és 2015-ben is 3 százalék alatt marad, ami azt jelenti, hogy az ország teljesítette azokat a feltételeket, amelyek a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerüléshez szükségesek, s így már idén júniusban kivonhatják az eljárás alól - közölte a szlovák szaktárca. Szlovákiával szemben 2009 óta folytat túlzottdeficit-eljárást az unió. A szlovák pénzügyi tárca állásfoglalása szerint az EB jelentése azt tükrözi, hogy a szlovák kormány pozitív hozadékokkal járó intézkedéseket valósított meg. "Kitűnő bizonyítványt kaptunk Európától" - fogalmazott közleményében az aktuális adatokra reagálva Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter.

Rámutatott: a jelentés szerint a szlovák GDP éves növekedése az idén 2,2 százalékosra gyorsul, jövőre pedig a növekedés üteme el kellene, hogy érje a 3,1 százalékot. Hozzátette: a növekedéssel összefüggésben, várhatóan tovább csökken majd a munkanélküliségi arány is, amely a tavalyi 14,2 százalékról az idei év elejére már 13,6 százalékosra csökkent, s jövőre várhatóan 13 százalékra esik vissza.A munkanélküliségi arány várható további csökkenésével kapcsolatban Robert Fico szlovák kormányfő - aki az EB adatait hétfőn egy pozsonyi sajtótájékoztató keretében ismertette - azt mondta: "abszolút reálisnak" tűnik kabinetje azon stratégiai célkitűzésének teljesítése, miszerint Szlovákiában a munkanélküliségi arány 2016-ra elérje az eurózóna átlagát.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.