brusszel


Oroszország és Ukrajna húzza vissza a Richtert

Figyelő Online
2014.05.07  11:14   
mail
nyomtatás
Hatalmasat zuhanhat Ukrajnában a Richter értékesítése az orosz-ukrán konfliktus miatt. A cég a legnagyobb FÁK-államban sem teljesít jól, ott a rubel gyengélkedése okozza a legnagyobb gondot.
Jelentősen csökkentette egész évre adott árbevétel-prognózisát a Richter. Bogsch Erik a gyógyszergyártó vezérigazgatója a cég első negyedéves eredményeit bemutató sajtótájékoztatón elmondta: azzal számolnak, hogy a forgalom 2014-ben euróban 6 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbitól. Februárban a társaság még stagnálást várt. Az árbevétel mellett nyereség-előrejelzésén is rontott a vállalat: az üzemi eredményhányad korábban jelzett 12-13 százalékkal szemben valószínűleg csak 11 százalék lesz.

A prognózisok kedvezőtlen irányú módosítását Bogsch Erik az ukrán és az orosz piac gyengélkedésével magyarázta. A társaság árbevétele az első negyedévben a legnagyobb FÁK országban majd 22 százalékkal esett, míg észak-keleti szomszédunknál ennél is nagyobb mértékben, 23,4 százalékkal zuhant. A vezérigazgató jelezte: most úgy számolnak, hogy az év egészében Oroszországban - a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt - rubelben 5 százalékkal csökkenhet az értékesítés. Ez euróban azonban- a helyi deviza leértékelődése következtében - jóval nagyobb hanyatlást jelent majd, közös devizában akár negyedével is apadhat a forgalom.

Ukrajnában egyelőre - a naponta változó helyzet miatt - nehéz jósolni, ugyanakkor a cégvezetés most már adott előrejelzést: dollárban 35 százalékos csökkenést várnak, ami durván 33-34 milliós árbevétel-kiesést jelenthet. Bogsch Erik hangsúlyozta: jelentős javulást rövidtávon nem remélnek, hiszen a gazdasági problémák valószínűleg akkor sem oldódnak meg majd néhány hét alatt, ha a politikai helyzet normalizálódik. A cégnek helyi vevői egyelőre fizetnek, az üzleti bizalom romlása azonban jól látható Ukrajnában, ahogy az is, hogy a gyógyszerpiac szereplői túlélésre játszanak.

A Richter egyébként a várakozásoknál erősebb első negyedévet zárt. A cég árbevétele 3,1 százalékkal 88,53 milliárd forintra emelkedett, adózott eredménye ugyanakkor több, mint felével 19,05 milliárd forintra apadt. A cég kiemelkedően jól teljesített Nyugat-Európában, ahol az értékesítés közel harmadával ugrott meg. Itt egyébként az év egészére is bővülést várnak, méghozzá euróban 10-15 százalékosat.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200