brusszel


Fogyni akar? Valószínűleg nem a wellnesshotelekben teszi majd

Figyelő Online
2014.05.08  16:03   
mail
nyomtatás
Hiába szól a wellness az egészségtudatos életmódról, az ilyen szolgáltatást nyújtó szállodák vendégeinek harmada többletsúllyal érkezik haza - derül ki a Szallas.hu portál felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön juttatta el az MTI-nek.
A közlemény szerint bár a wellness szolgáltatást nyújtó szálláshelyek több mint harmadánál van kifejezetten fogyni vágyóknak összeállított program, a vendégek körében sokkal inkább a passzív pihenés és kikapcsolódás a népszerű.Tíz vendégből 9 a fürdőzést, szaunázást választja, a sportolási lehetőségeket ehhez képest elenyészően kevés, átlagosan 1 vendég veszi igénybe - idézi a közlemény Varga Zoltánt, a Szallas.hu ügyvezetőjét.

A kutatásból az is kiderült, hogy a wellness-szállodákban a legtöbben félpanziós ellátást igényelnek, amit a teljes ellátás követ. A felmérés résztvevői jellemzően 1-2 kiló pluszsúlyt szednek fel, amitől a legtöbben 1 héten belül igyekeznek megszabadulni. Ugyanakkor nem csak az evést, de az alkoholfogyasztást illetően is kevésbé mértéktartóak a vendégek, körülbelül a felük szívesen fogyaszt alkoholos italokat ilyenkor.

Egy wellnesshétvégén a megkérdezettek 45 százaléka 60 ezer forint alatti költséggel számol, 45 százalék 60-80 ezer forint közötti összeggel, a maradék 10 százalék pedig 80 ezer forint felettivel.

A felmérést a Szallas.hu portál április végén 162 wellness szállás és 922, az elmúlt 1 évben legalább egyszer wellness szállodában megszálló vendég online megkérdezésével végezte a wellness szolgáltatásokat keresők étel- és italfogyasztási szokásairól.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.