brusszel


A balti államok állandó NATO-jelenlétet sürgetnek

Figyelő Online
2014.05.11  15:35   
mail
nyomtatás
A NATO állandó jelenlétét sürgetik a Baltikumban az Oroszországgal határos térség országai a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap összeállítása szerint.
A NATO-erők tartós jelenléte a balti térségben biztonságot jelentene "a szövetség frontvonalán élő népek számára és komoly elrettentő erőként szolgálna minden lehetséges agresszorral szemben" - mondta Sven Mikser észt védelmi miniszter. Hozzátette, hogy csapatok állomásoztatása mellett azt is meg kellene fontolni, hogy harcászati felszereléseket raktározzanak a régióban, hiszen így "hirtelen kirobbanó válságok" esetén rövidebb lenne a "logisztikai lánc".

A NATO az Oroszországgal kötött 1997-es alapszerződés alapján az ukrán válság elmélyüléséig nem telepített új csapatokat és felszerelést az Oroszországgal határos tagállamaiban, de a Krím félsziget Oroszországhoz csatolása után hozzálátott a védelmi tervek felülvizsgálatához, amit különösen a szövetséghez 2004-ben csatlakozott három balti ország sürget.

Linas Linkevicius litván külügyminiszter a FAS-nak nyilatkozva rámutatott, hogy Moszkva a közelmúltban felmondta a bizalomerősítő intézkedésekről kidolgozott kétoldalú megállapodást és erősíti katonai jelenlétét a Litvániával délnyugaton határos orosz enklávéban, a Kalinyingrádi Területen. Moszkva ráadásul propagandakampányt indított a balti országok és a Nyugat ellen - tette hozzá a miniszter. Hangsúlyozta, hogy Oroszország nem csupán a hazáját fenyegeti, hanem az egész európai és transzatlanti közösséget.

Edgars Rinkevics észt külügyminiszter szerint a lapnak azt mondta, hogy a Krímben végrehajtott orosz akcióhoz hasonló támadások megakadályozása céljából tovább kell fejleszteni a légtér ellenőrzését és védelmét. A miniszter hangsúlyozta: aggodalmat keltő az orosz légierőnek az észt-orosz határ közelében kezdett helikopteres művelete.

A három volt balti szovjet köztársaságnak nincs saját légiereje, ezért 2006 óta a légterük ellenőrzését a NATO más tagállamainak repülőgépei végzik. Az ukrán válság nyomán az atlanti szövetség úgy döntött, hogy megerősítik a baltikumi légtérellenőrző missziót, és NATO-erőket küldenek a Balti-tengerre.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.