brusszel


30 milliárdot nyert a Közgép

Figyelő Online - Váczi István
2014.05.16  12:15   
mail
nyomtatás
A Közgép, a Strabag és a Swietelsky konzorciuma nyerte a dél-balatoni közlekedés fejlesztésére kiírt közbeszerzést közel 30 milliárdos ajánlatával.
Eredményesen lezárult a kiviteli közbeszerzési eljárás, nyáron megkezdődik a dél-balatoni vasúti közlekedés fejlesztése - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A nyertes a Déli-part 2013 Konzorcium, amelynek tagjait nem tartalmazza a közlemény, de egy korábban eredménytelennek nyilvánított eljárás alapján tudni lehet, hogy a magyarországi vasútépítési piac három legnagyobb cége a tagja: a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép, valamint az osztrák Strabag és Swietelsky.

A projekt nettó 29,99 milliárd forint értékben az uniós Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. A tendergyőzelem igen jelentős a Közgép számára, a napi.hu összesítése szerint ugyanis ezt megelőzősen az idén a csoport vállalatai - konzorciumi társaikkal együtt - 24 milliárd forint értékben nyertek el megrendeléseket. Azaz a NIF döntésével több mint a duplájára nőtt az idei összeg.

Sokan használják

A konzorcium a Balaton déli part vasútvonal rekonstrukciójának első ütemében a Lepsény állomás - Szántód-Kőröshegy állomás közötti szakaszt korszerűsíti és építi át. A NIF emlékeztet, a Balaton déli partján futó, 30-as számú vasútvonal a nyári időszakban hazánk második legforgalmasabb vasútvonala.

A legutóbbi jelentős pályakorszerűsítés közel 50 éve történt, azóta a pálya állapota olyannyira leromlott, hogy 100 km/ h sebességű közlekedésre fenntarthatatlanná vált, rendszeresekké váltak a késések. A fejlesztés keretében a vasúti pálya teljes egészében megújul, így 2015 nyarától a jelenlegi 80 km/h, illetve jelentős hosszban 60 km/h óra helyett újra 100 km/h-s sebességgel közlekedhetnek a vonatok.

Ezt építik

Siófok térségében: Szabadifürdő megállóhely - Siófok állomás - Zamárdi felső állomás között új második vágányú szakaszok építésével biztosítják a vasúti forgalom zavartalanságát. A vasúti közlekedés okozta zaj és rezgés szempontjából a kritikus helyeken összesen mintegy 4 km hosszban zajárnyékoló falat, illetve kb. 17 km hosszban zaj- és rezgéscsillapító sínágyazatot telepítenek, így a Balaton part zajterhelése jelentősen csökkenni fog.

A gyalogos átjárók és útátjárók korszerűsítésével biztonságosabbá válnak a szintbeli átkelési lehetőségek. Siófokon a Vitorlás utcai új közúti aluljáró megépülésével a nyári forgalmi dugók mérsékelhetők, a különszintű keresztezés pedig tovább javítja a közlekedésbiztonságot. Számos helyen átépítik a peronokat, így kényelmesebbé válik az utasok fel- és leszállása.

A nyertes konzorcium a kivitelezést 2014 nyarán az előkészítési munkákkal megkezdheti. A tervezett vágányzár 2014 szeptemberében veheti kezdetét. A kb. 32 km hosszú szakasz felújítása várhatóan 2015 nyarára fejeződhet be.

További tervek

A Balaton déli partja vasútvonalának rekonstrukciója kedvező döntés és forrás rendelkezésre állása esetén Szántód-Kőröshegy állomás - Balatonszentgyörgy állomás közötti kb. 53 km hosszú szakasz átépítésével folytatódhat.

A Kelenföld-Székesfehérvár között már befejezett rekonstrukció eredményeként Budapest és Siófok között az utazási idő a jelenlegi 105-114 percről 80-89 percre csökkent. Mindkét dél-balatoni szakasz rekonstrukciójának eredményeképpen Keszthelyig átlagosan további 20 perc időmegtakarítás érhető el.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200