brusszel


Szerbiában a víz az úr

Figyelő Online
2014.05.16  13:48   
mail
nyomtatás
Szerbiában három nap alatt több mint hatezer embert kellett evakuálni lakóhelyéről az esőzések és áradások miatt - közölte a belgrádi belügyminisztérium pénteken.
A belügyi jelentés szerint az elmúlt 72 órában húszan sérültek meg a viharok és az áradások miatt, egy személy pedig eltűnt. Hivatalosan meg nem erősített adatok szerint eddig hatan vesztették életüket a természeti csapás miatt.

Az országban csütörtökön rendkívüli helyzetet hirdettek ki. A meteorológusok szerint Szerbiában 117 éve nem esett egyszerre ennyi eső. Aleksandar Vucic miniszterelnök pedig úgy fogalmazott: "ez a legnagyobb víz okozta katasztrófa, amely valaha is történt Szerbiában".

Péntekre a Vajdaság nyugati része is veszélybe került. A Szerémségben a Száva folyón a következő napokban rekord magas vízállásra számítanak. Nem apadnak a folyók Nyugat- és Közép-Szerbiában sem. A Morava folyó 50 kilométer hosszan kiöntött. A víz házakat, hidakat, utakat sodort el, a mezőgazdasági kár a becslések szerint több millió eurót tesz majd ki.
Az elöntött területeken több százezer háztartásban nincs áram, egyes helyeken nem iható a vezetékes víz sem.
A Belgrádtól 30 kilométerre fekvő Obrenovacon a legsúlyosabb a helyzet, a várost teljesen elöntötte a Kolubara folyó, helikopterekkel folyik a mentés.

Oroszország mentőcsapatokat küldött Szerbiába, az Európai Unió pedig nagykapacitású szivattyúkat, illetve szakembereket irányított a nyugat-balkáni országba, hogy segítsenek a katasztrófa sújtotta területeken.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: árvízSzerbia

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.