brusszel


A szerveren keresztül figyelmeztet a NAV

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2014.05.16  14:12   
mail
nyomtatás
Nem kell hónapokat várni, pár hét alatt is hozzá lehet jutni az online pénztárgépekhez. Ezt bizonyítja a százezredik kassza tulajdonosának története, amit velünk osztott meg.
Az első lépéstől számított pár héten belül meg is kapta online pénztárgépét Szabó Nikolett. A Sas utcai kis butik tulajdonosa azzal vált híressé, hogy a kiskereskedelem 100 ezredik pénztárgépét hozzá kötötték be, ebből az alkalomból pedig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter köszöntötte sajtótájékoztató keretében péntek délben.

Az üzlet vezetője lapunknak elmondta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól a bejelentkezést követően két és fél hét alatt megkapta a pénztárgép beszerzéséhez szükséges kódot, ezt követően az interneten kiválasztotta a neki megfelelő gépet, amely igazodik a bolt kis méretéhez. Ezek után személyesen felkereste a forgalmazót, megvette a gépet.

Példája arra bizonyíték, hogy nem kötelező minden kiskereskedőnek hónapokat várnia az online kassza bekötésére. Az ágazatban másról sem hallani, mint hogy a forgalmazók csak ekkora csúszással tudják leszállítani a kasszákat, addig viszont - hiába tettek meg mindent a boltosok - nem tudnak online rendszerben működő pénztárakat használni.

Hozzátartozik a történethez, hogy a pénztárgép boom idején tízezres nagyságrendben érkeztek be a forgalmazókhoz a megrendelések, ami értelemszerűen lassította a kiszolgálást. Mostanra valamelyest konszolidálódott a helyzet, vagyis a korábbinál hamarabb is hozzá lehet jutni az ilyen kasszákhoz.

A megrendelt pénztárgépek bekötése még hosszú folyamat lesz, de a miniszter nyilvánvalóvá tette a tájékoztatón, hogy újabb határidőkben már nem reménykedhetnek azok, akik lemaradtak a február végi időpontról. Vagyis aki később intézkedett, már nem lesz jogosult az 50 ezer forintos állami támogatásra, amit a gépek beszerzéséhez biztosított az állam. A támogatásokra egyébként eddig 7-8 milliárd forintot költött eddig a költségvetés - válaszolta újságírói kérdésre Varga Mihály. Ez kb. 140-150 ezer gépet jelent.

A szaktárca szerint azon nyomban érzékelhetővé válik az online pénztárgép használatának piactisztító hatása, amint azt bekötik a NAV hálózatába. Sőt, már előtte, a tavalyi évben is érzékelhető volt, hogy pusztán a kötelező kasszacsere hírére egyre többen kezdték beütni régi pénztárgépükbe a vásárlást, mert attól tartottak, hogy a hatóság visszamenőleg összeveti a számlákat az online korszakban kimutatott forgalommal. Tény - ismerték el a Figyelő Online munkatársának a tárca részéről -, hogy mostantól az ellenőrzési kapacitáson múlik a piactisztító folyamat jövője. Ez nem feltétlenül jelent folyamatos revizori jelenlétet a boltokban, az üzletvezetők arra is számíthatnak, hogy a szerveren keresztül kapnak üzenetet, ha a hatóságnál úgy látják, az aktuális forgalom elmarad a megszokottól, vagy feltűnően ingadozni kezd.

Számítások szerint a kiskereskedelmi forgalom idei erősödésében már tényleges szerepe van az online kasszáknak. Tapasztalatok szerint egyébként azok a boltok, ahol korábban több gépet is használtak, az online egységből általában csak egyet kötnek be.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.