brusszel


Egészségváros lett Dunaújváros is

Figyelő Online
2014.05.19  16:01   
mail
nyomtatás
Szombaton a Dózsa térre költözött a Richter Egészségváros programsorozat, ahol ingyenes szűrővizsgálatokon és egészségügyi tanácsadásokon vehettek részt a lakosok. A részvételért, valamint minden egyes aktivitásért 300 forintot érő matricát gyűjthettek a látogatók, mellyel a Richter Gedeon gyógyszercég által felajánlott 2.000.000 forintos alapadományt növelhették. A dunaújvárosi lakosok összefogásának köszönhetően a nap zárásaként Dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója 4.054.100 forint összegű adományt vehetett át. A támogatást a sürgősségi és a tervezett betegellátás hatékonyabb végzését segítő új CT berendezés megvásárlására fordítják.
A Richter Egészségváros programnak többek között komoly aktualitást ad a magyar lakosság rossz egészségügyi állapota. Hétvégén a dunaújvárosi lakosoknak lehetőségük volt egy nap alatt több, sokszor nehezen elérhető vizsgálaton - mint például prosztata PSA szűrés vagy csontsűrűségmérés - ingyenesen részt venni. Krizsó Szilvia újságíró, műsorvezető nyitotta meg az Egészségváros idei programsorozatát, ahol a program mottójának értelmében a Richter kétmillió forintos adománya mellé a résztvevők a szűréseken, tanácsadásokon és az előadásokon való részvételükért adománypontokat gyűjthettek a Szent Pantaleon Kórháznak. Dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon kórház főigazgatója szerint az Egészségváros programmal mindenki jól jár: „Nemcsak a kórház nyer ezzel, hanem első sorban a lakosság. Többszörösen is, hiszen a helyszíni szűréseken rögtön kiderülhetnek esetleges betegségek, valamint az előadásokon olyan hasznos, az egészséges életmód irányába mutató információkat kapnak, melyek életvitelükbe beépíthetők."



A résztvevők jelentős része ellenőriztette koleszterinszintjét, a vizsgáltak 17%-nál mértek magas kockázatú, 11 %-nál extrém magas értéket. A csontsűrűségmérésen átesett lakosok több mint 55 %-a életében először vett részt ilyen jellegű vizsgálaton, a megszűrtek 19%-nál regisztráltak figyelmeztető eredményt. A férfiak, felismerve a prosztataszűrés jelentőségét, 140-en vettek részt szűrővizsgálaton. Figyelmeztető értéket 11 esetben, kiemelkedően magas értéket pedig egy főnél mértek az orvosok. Az asztma szűrésen részt vettek felének további kivizsgálás javasolt. A legtöbben a vérnyomásukra voltak kíváncsiak, két betegnél olyan magas értéket mértek, hogy a vizsgálat után azonnali vérnyomáscsökkentőre szorultak.

A Richter a Nőkért sátor programjait Rudolf Péter nyitotta meg, a színész, rendező készülő új magyar történelmi televíziós sorozatának kulisszatitkaiba avatta be az érdeklődőket. A programok közül legtöbben Béres Alexandra előadására voltak kíváncsiak, aki a szintén várandós Jaksity Katával beszélgetett az egészséges életmódról, a testmozgás fontosságáról, valamint a praktikus tanácsok mindennapokban történő megvalósításának legkönnyebb módjairól. A sátorba látogatók találkozhattak többek között Rácz Zsuzsa írónővel, valamint Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrözővel is, akiktől a nők önbecsülését és munkájuk társadalmi elismertségének növelését célzó Richter Aranyanyu Díj kezdeményezésről hallhattak a jelenlévők.

Sokan tornáztak együtt Katus Attilával, az érdeklődők személyes tanácsokat is kaptak a népszerű aerobik világbajnoktól.
Az Egészségváros következő állomása szombaton Mohács lesz, ahol kiderül, sikerül-e a tavalyi rekorder, Dombóvár eredményét felülmúlni.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.