brusszel


Mi lesz az EP-választások tétje?

Figyelő Online
2014.05.20  13:28   
mail
nyomtatás
Úgy tűnik, Magyarországon csak azok ülnek le vitázni, akik nagyjából egyetértenek egymással - ez volt a tanulsága a Republikon Intézet mai konferenciájának azon részének, amelyen az MSZP, a DK, az Együtt-PM és az LMP politikusai vitatkoztak arról, hogy mi az EP-választás tétje. A Szanyi Tibor-Molnár Csaba-Jávor Benedek- Meszerics Tamás négyes véleménye szinte csak abban nem egyezett, hogy hiányzik-e a konferenciáról a Jobbik.
„Most csináljuk azt, hogy te elmondod a mi pontjainkat, én pedig elmondom a tiéteket" - viccelődött a dk-s Molnár Csaba az együtt-pm-s Jávor Benedekkel a Republikon Intézet budapesti konferenciája előtt, jelezve, hogy már sokadik ilyen rendezvényen vesznek részt - hasonló felállásban. A kezdeti összhang később sem bomlott meg, így ha valaki ennek a konferencia alapján akarta volna eldönteni, hogy a négy közül melyik pártra szavaz, nagy gondban lett volna.

Mind a négy politikai erő egyetértett abban ugyanis, hogy az Unió átalakítása elkerülhetetlen, a közösség működéséből több demokratikus mechanizmus is hiányzik, ráadásul a legtöbb európai szavazónak teljesen átláthatatlan az EU-s szervek működése. A nézőpontok közötti különbségek leginkább csak abban jelentkeztek, hogy az Unió mennyire vegyen részt a nemzetállamok jóléti rendszerében.

Szanyi Tibor szerint a szocialisták programját röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy legyen mit enni, legyen hol lakni és legyen mit dolgozni és ennek eléréséért az Európai Uniónak is tennie kell. Például úgy, hogy maximalizálják az ételek után fizetendő áfát, mert elfogadhatatlan az éhezés a világ vezető gazdasági hatalmánál - fogalmazott hozzátéve, hogy európai munkatörvénykönyvre is szükség lenne, ami szintén javíthatná az uniós állampolgárok életminőségét.

A dk-s Molnár Csaba a gyermekéhezés felszámolása mellett érvelt,szerinte az erre szolgáló uniós alapot növelni kellene. A szegénység elleni küzdelmet fontosnak tartja Meszerics Tamás LMP-s politikus is, ám szerinte ebben a kérdésben nem lehet figyelmen kívül hagyni a nemzetállamok szerepét sem. Jávor Benedek szerint a szegénységellenes küzdelemnek nem szabad kimerülnie a támogatási rendszer átalakításában.




Az emberek nem érzik magukénak az EU-t

A politikusok szerint egyértelműen az Európai Parlament nagyobb szerepe oldhatja fel a demokratikus deficitet, például úgy, ha az EP törvénykezdeményező jogot is kap, jelenleg ugyanis ilyennel nem rendelkezik.

Elfogadhatatlannak tartották ugyanakkor azt is, hogy az Európai Tanács üléseiről semmilyen hivatalos információ sem szivárog ki. „Folyosói pletykákból lehet csak értesülni az ülésekről, miután még hivatalos jegyzőkönyvet sem vezetnek" - mutatott rá az LMP-s Meszerics Tamás. A legradikálisabb nézőpontot ebben a kérdésben a dk-s Molnár Csaba képviselte, szerinte nyilvánossá kellene tenni a Tanács üléseit, később pedig - az általuk szorgalmazott Európai Egyesült Államok létrejötte után -, egyfajta felsőházként kellene működnie az Európai Parlament mellett.

A Jobbikot nem hívták, a Fidesz nem jött el

Horn Gábor a Republikon Intézet elnöke rögtön a rendezvény elején leszögezte, hogy a Jobbikot nem hívták meg, és mint magánalapítvány ezt meg is tehetik. Álláspontja szerint viszont ugyanezt a politikai elit nem teheti meg, miután a Jobbik egymillió szavazatot kapott az országgyűlési választásokon. A négy meghívott politikus közötti véleménykülönbség talán ebben a kérdésben jelent meg leginkább.

Szanyi Tibor például kihasználva az alkalmat, cáfolta a Népszava értesülését, miszerint eldöntötték már, részt vesz-e az MSZP az Együtt-PM által kezdeményezett pénteki közös vitán. Azt ugyanakkor megjegyezte: gondot okoz, hogy a Jobbik miatt nem tudják, moszkvai vagy teheráni kémekkel vitáznának.

Az MSZP egyébként korábban igent mondott Bajnaiék felkérésére, és vállalta a vitát, akárcsak a Jobbik. A DK a Jobbik jelenléte miatt jelezte a távolmaradását, a Fidesz nem adott a választ.

Molnár Csaba megismételve pártja korábbi álláspontját elmondta, hogy a DK szerint nem lehet vitatkozni „olyanokkal, akik köpködnek és uniós zászlókat gyújtogatnak". Úgy vélte, félreérti az ellenzék a magyar viszonyokat, ha azt gondolják, hogy azért erősödik meg a Jobbik, mert karanténba zárták őket és nem vitatkoztak velük. Szerinte a problémát inkább az jelenti, hogy mindig csak beszéltek a karanténról, de nem zárták be teljesen. Így jöhetett létre a „vizslasimogatásból kiindult kétarcú politika". A politikus leszögezte: a DK neonáci és újfasiszta pártnak tartja a Jobbikot, akkor is ha vitába megy és akkor is, ha kutyát simogat.

Jávor Benedek, a vitát kezdeményező Együtt-PM politikusa elmondta, hogy kiüresedhet a vita, ha sem a szocialisták, sem a Fidesz nem vesz azon részt. „Nekem is van jobb dolgom, mint Morvai Krisztinával vitázni, de azt gondolom, hogy ez a kutyasimogatás akkor működik, ha hagyjuk, hogy ezt a hazugságot kritika és vita nélkül megcsinálják" - mondta.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.