Két kislány édesanyja Szél Bernadett, aki szerint ideális helyzetben sem ideológiai, sem gazdasági nyomásnak nem lenne szabad befolyásolnia a családokat abban, milyen modell szerint éljenek. A nőknek (és férjeiknek-párjaiknak) szabadon kellene tudniuk döntést hozni arról, a nő dolgozzon-e, vagy otthon maradjon a gyerekekkel. A mai magyar Parlamentet „nagyon férfias, macsó mentalitás" jellemzi, a különböző pártokhoz tartozó képviselők közt pedig alig van együttműködés; különösen nehéz érdemi vitát kezdeményezni a kormánypártokkal, mivel mindent „erőből" akarnak megoldani, mindent a hatalomtechnikának és a kommunikációs céloknak rendelnek alá. Ahhoz, hogy változzanak a dolgok a teljes régi politikai elit leváltása lenne szükséges, mert a régi felosztások és technikák már nem működnek.

Május 6-án tartotta alakuló ülését az új Parlament, és bár az őszi önkormányzati választások lezárultáig lesznek még kétséges mandátumok (egyelőre nem tudjuk például, ki kerül majd Bajnai Gordon helyére), annyi biztosan látszik, a női képviselők aránya nem fogja meghaladni a 10 százalékot. Nem kell nőjogi aktivistának lennünk annak belátásához, mennyire egészségtelen ez a helyzet: bár a lakosság több mint fele nő, arányuk a törvényhozásban alig 10 százalék, a helyzet valószínűleg a kormányapparátusban sem lesz jobb. A probléma természetesen nem elszigetelt, sokkal inkább manifesztációja a női egyenjogúság megoldatlan, sőt, kellő hangsúllyal ki sem mondott kérdésének a teljes társadalomban. Ennek apropóján cikksorozatunkban a felálló új Országgyűlésbe bejutott pártok egy-egy női képviselőjét kérdeztük tapasztalataikról, véleményükről, javaslataikról.

A Parlament színei
Az előző ciklus közepén, 2012 elején Kaufer Virág visszalépése után lett az LMP országgyűlési képviselője Szél Bernadett. Nőként korábbi karrierje során (többek közt a Magyar Tudományos Akadémián és a KSH-nál) sohasem tapasztalt negatív megkülönböztetést, a parlamenti munkának azonban kellő „ráhangolódással" vágott neki, sejtette, mi vár rá. Kívülről úgy látta, a törvényhozásban „kocsmai hangulat" uralkodik, ebbéli megfigyelésében nem kellett csalódnia, azt tapasztalta, amit várt. Különösen a kormánypárti képviselők részéről érték inzultusok, előfordult, hogy papírgalacsinokkal dobálták, nyakon öntötték vízzel, röpködtek a szexista megjegyzések, de az ellenzékiek is elkapatták magukat olykor, egy alkalommal „flaszterparasztnak" titulálták. Fontos volt, hogy nem hagyta magát befolyásolni ezek által, mindig a lényegre fókuszált: a kitartó, elvhű képviselői munkára.

Úgy véli, az Országgyűléssel az ott uralkodó stílus mellett a legnagyobb probléma az, hogy nem sokszínű.
Ahhoz, hogy változások induljanak el, az egész magyar politikának meg kellene változnia, a képviselőnő szerint a régi politikai elit erre nem képes és nem is akarja a változást. Pedig a korábbi felosztások és megoldások szemmel láthatóan nem működnek, az ország fuldoklik a korrupcióban és a politikusok pótcselekvéseiben, Szél és az egész LMP ezért szemben áll a régi politikai elittel: „Szeretnénk őket kitessékelni a hatalomból, mert elég volt belőlük, és szeretnénk ha mi, meg a hozzánk hasonlók vehetnék a kezükbe a dolgok irányítását." Teljes hatalomváltásra lenne szükség.„Tudtam előre, hogy nem lesz fáklyásmenet, nem fognak örömódákat zengeni azért, mert megjelentünk és a helyüket akarjuk" - mondja személyes tapasztalatairól.



Eddigi képviselői tevékenységében azt látja a legfontosabbnak, hogy olyan, rendkívül fontos ügyeket képviselt a Parlamentben, amelyeket más nem. Személyesen és pártja szempontjából is komoly eredmény, hogy meg tudták őrizni integritásukat, a pártszakadás ellenére. „Elvek mentén politizálunk, minden más másodrendű."Neve felmerült az LMP miniszterelnök-jelöltjeként a választási kampányban, végül azonban úgy döntöttek, nem állítanak jelöltet, hiszen a bejutásért küzdöttek, így komolytalan lett volna. Nem tudja, 4 év múlva ő lesz-e a miniszterelnök-jelölt: „Annak kell jelöltnek lennie, aki akkor és ott a legjobban tudja képviselni az üzenetet." Mindettől függetlenül úgy gondolja, egy női miniszterelnök megszavazásával a választók azt üzennék elitnek, hogy valami mást akarnak, nem a jelenlegi „férfias, erőszakos, durván macsó" politikát.

Nincs párbeszéd
Elsősorban a kormánypártok magatartására jellemző a kommunikációképtelenség. A kormánypártok mindent a hatalomtechnikának és a kommunikációs céloknak rendelnek alá, ezért nem lehet konkrét problémákban előrelépni, hiszen legtöbbször a problémák létét sem hajlandóak elismerni. „Nem lehet a problémákról beszélni, mert falba ütközünk. Úgy csinálnak, mintha rendben lenne a helyzet, holott nincsen" - véli. Jó példának tartja erre, hogy amikor az új ciklus parlamenti bizottságainak felállítása során felvetették, szükség van a nemi egyenjogúság kérdéseivel foglalkozó bizottságra is, az a válasz érkezett, hogy nem is értik, mi a probléma, majd a szülő nők munkaerőpiacra való visszatérésének problémáiról szó lesz , a Vállalkozásfejlesztési Bizottságban. „Azt sem értik, amit kérdezek. Két világ áll szemben egymással, egy 21. századi, progresszív erő és a múlt század dinoszauruszai. Csak az egyiknek van jövője."
Szél saját bevallása szerint szokott képviselőtársai közt bizonyos ügyekért „lobbizni", próbál támogatókat találni más pártok tagjai közt. Meglátása szerint kétféle képviselő ül a Parlamentben. Vannak, akik aktívak, tényleg olvassák a törvényjavaslatokat, nem csak a frakcióutasításnak megfelelően nyomják a gombot, velük lehet érdemben vitázni. Vannak azonban olyanok, akik „skatulyáznak", mind a többi pártot, mind a többi képviselőt, sőt, a konkrét problémákat illetően, velük nem lehet párbeszédet folytatni.

A képviselőnő nem szokta kerülni a konfrontációkat sem (néhány képviselőtársa talán éppen emiatt nem kedveli őt személy szerint, mondja): „Ha nem értünk egyet, beszéljük meg! Azzal sosincs bajom, ha valaki kiáll azért, amit gondol." Úgy látja azonban, a Fidesz kétharmados többségét kihasználva mindent „erőből visz át", egyáltalán nem ad teret a különféle vélemények megjelenésének. Nőket érintő kérdésekben egyáltalán nem tapasztal semmiféle együttműködést a pártok közt. A Jobbik deklaráltan ellenzi a nemi kvótát, a Fidesz pedig egyszerűen „anakronisztikus politizálást folytat".

A család nem ideológia kérdése
Szél Bernadett férjével két kislányt nevel. Bevallása szerint párja mindenben segíti, „igazi 21. századi apatípus", gyakran előfordul, hogy a környékbeli apukák együtt viszik a gyerekeket a játszótérre. „Fontosnak tartja a munkámat, tiszteli, amit csinálok." A képviselőnő nem hiszi azonban, hogy az övé az egyetlen követendő családmodell. Fontos, hogy mindenkinek legyen lehetősége választani, ne álljon fenn ideológiai kényszer, erőszak: ha a nő dolgozni akar, akkor legyen erre lehetősége, ha inkább otthon maradna, akkor azt is tehesse meg. A fideszes családmodell szerint a nőnek otthon kellene maradnia, a férfinak pedig el kellene tartania családját. Szél felhívja a figyelmet arra, hogy a valóság ma Magyarországon az, hogy egy fizetésből nem lehet megélni. Ráadásul ennek a modellnek az erőltetése ideológiai kényszert jelent, amit elutasít.

Ahhoz, hogy a helyzet normalizálódjon, hogy a nőknek (és a férfiaknak) legyen választásuk, rengeteg dolognak kellene változnia. Először is, el kellene felejteni, hogy csak az számít családnak, ahol házasság van. Bölcsődei helyekre és egyéb gyermekfelügyeleti lehetőségekre van szükség, hogy a nőknek ne kelljen kényszerűen otthon maradniuk, ha nem akarnak. Érvényesíteni kellene az „egyenlő munkáért egyenlő bért" elvét, ami jelenleg közel sem teljesül. El kellene érni, hogy a cégeknek megérje gyerekes nőket foglalkoztatni és legfőképpen valódi munkahely-teremtésre van szükség.

Szél Bernadett

• 1977-ben született, Pécsett
• A Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott és doktorált közgazdászként
• 2010 óta tagja az LMP-nek
• 2012 óta parlamenti képviselő
• Az LMP társelnöke

 

Kapcsolódó cikkek