brusszel


Új Ptk.: nem csak a vezető házát vihetik

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.05.25  17:00   
mail
nyomtatás
A vezetői felelősség szabályai mellett számos más lényeges részlet is megújult a Polgári Törvénykönyvben, például a követelések érvényesítésénél is nagyon oda kell figyelnie a döntéshozóknak.
Ha a Polgári Törvénykönyv átfogó megújítása kerül szóba, szinte minden vállalkozónak, gazdasági szakembernek a szigorodó cégvezetői felelősség ugrik be. Ezt emlegetik a leggyakrabban, a legtöbb fórumon, és ennek a megítélése körül adódik a legtöbb bizonytalanság, félreértés is (Most akkor viszik a főnök házát, vagy nem viszik? - Figyelő, 2014/17. szám). E téren a lényeg, hogy a vezetői felelősség nem a szokványos, illetve szerződéses, azaz nem a normál gazdasági tevékenység körében bekövetkező veszteségek, károk esetén áll fenn. Itt a jogalkotó a felróható, jellemzően rosszhiszeműen a vállalkozás kárára elkövetett károkozásokat kívánta hangsúlyosabban szankcionálni - fejti ki a Varga Béla Ügyvédi Iroda vezetője. Varga Béla szerint a bíróságoknak korábban is volt lehetősége az efféle felelősség megállapítására, erre most csupán ráerősítenek a Ptk. új szabályai.

Számtalan további fontos változás lépett azonban életbe március 15-től, amelyek közül kiemelést érdemelnek a fizetési késedelmet, a tartozás elismerését és a kezességet érintő változások. Ma már alig lehet olyan vállalkozóval, cégvezetővel találkozni, aki ne futott volna bele rövidebb vagy hosszabb ideig nem fizető partnerbe. Ilyen esetekben nagyon oda kell figyelni.
„Az új Polgári törvénykönyv hatálybalépését követően a gyakorlat szempontjából nagyon fontos változás, hogy az elévülést megszakító körülmények között már nem említi a jogszabály a teljesítésre irányuló egyszerű írásbeli felszólítást" - magyarázza Tóth János. A Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda partnere.

További részletek és tanácsok a Figyelő hetilap 2014/21-ik számában.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200