brusszel


Befejezés előtt a Sió-árvízkapu felújítása

Figyelő Online
2014.05.22  16:39   
mail
nyomtatás
Befejezéséhez közeledik a Sió-árvízkapu felújítása, amelyet 700 millió forintos beruházással végeznek el a Duna-projekt keretében - tájékoztatta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-t csütörtökön.
Kovács Vera, az igazgatóság árvízvédelmi és folyógazdálkodási osztályának vezetője elmondta: a hajózó zsilip felújítása a héten befejeződik, azt követően víztartási próbát végeznek rajta. A zsilip elkészülte után a vízátbocsátást szabályozó szegmenstábla rekonstrukcióján dolgoznak, a létesítmény átadásának határideje július 30. - tette hozzá.

Ismertetése szerint a kivitelező Ganz-Reál Konzorcium az acélszerkezeteket felújította, részben kicserélte, valamint megújult az üzemirányítási épület, amely a jövőben védelmi központként is használható lesz.

Az árvízkapu szerepe továbbra is az, hogy áradáskor a Duna vizét kizárja a Sióból, a rekonstrukció után az igazgatóság biztonságosabban tudja ellátni feladatát - mondta.A Sió torkolati műnél a rekonstrukció ideje alatt hajózási zárlat van; a márciusi balatoni vízeresztés során a Sión érkezett hajók az Árvízkapu felvízi oldalán várnak arra, hogy elkészüljön a hajózó zsilip.

A 30 milliárd forintos, európai uniós támogatással zajló Duna-projekt árvízvédelmi fejlesztései az ország hat megyéjének 15 kistérségét érintik. A projekt márciusban zárult másik, Tolna megyei részében 4,5 milliárd forintos beruházással 41 kilométeres szakaszon erősítették meg a töltéseket Báta és Bölcske között.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.