brusszel


Együttműködik a kormány a Johannita Lovagrenddel

Figyelő Online
2014.05.23  17:05   
mail
nyomtatás
Ünnepélyes keretek között új együttműködési megállapodást írt alá a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hans Dieter von Meibom, a Johannita Lovagrend rendi kancellárja pénteken a Parlamentben.
Semjén Zsolt az aláírást követően kiemelte: a megállapodás biztosítja a Johannita Lovagrend missziója számára azokat a kiváltságokat és mentességeket, hogy szolgálatát zavarmentesen láthassa el. A szerződés eredményeképpen a rend a legjelentősebb karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács tagjává válik. Emellett a magyar állam kötelezettséget vállal a rend és szimbólumainak védelmére - jelezte a kormányfő egyházi diplomáciáért felelős helyettese.

Kitért arra is: az egész világon probléma a hamis rendek megjelenése, "sziszifuszi harcot" folytatnak mindenféle szélhámos társaság ellen. Jelezte: a hamis máltai rendekkel szemben a főügyész kezdeményezett pert, s ebben a magyar állam lép fel a nevet jogtalanul használókkal szemben. A most aláírt szerződésben pedig tételesen szerepel, hogy a johannita nevet csak azok használhatják akiknél ehhez a rend írásban hozzájárult.

Semjén Zsolt az ünnepségen köszönetet mondott a rend rendszerváltás idején nyújtott segítségéért, és azért az értékőrzésért, amit a kereszténység védelme érdekében kifejtettek Magyarországon.

Oskar Prinz von Preussen, a rend úrmestere örömét és háláját fejezte ki a megállapodásért. Felidézte a 12 évvel ezelőtti megállapodás megkötését, és kiemelte: az egyezmény annak részletekkel való kiegészítése, és elősegíti, hogy segítségnyújtásuk még hatékonyabb legyen. Jelezte: nem törekednek állami elismerésre, azt mint mondta, "meghagyják a máltaiaknak".

Bánffy Miklós, a rend magyar tagozatának vezetője az MTI-nek elmondta: a rend több mint kilencszáz éves múltra tekint vissza. Az egyházszakadással a katolikus ág székhelyéről elnevezve máltai rend lett, míg a protestáns ág megtartotta a johannita elnevezést. Utóbbi németországi központtal működött. Az első magyar protestáns johannita lovagokat a 19. században kötelezték el, számuk folyamatosan nőtt.

Hivatalosan a magyar tagozat 1924-ben alakult meg, a háború végéig működött, utána a diaszpórában tartották fenn. Magyarországon 1992-ben kötöttek megállapodást az akkori kormánnyal, ami legalizálta itthon működésüket.
A rendnek jelenleg mintegy 110 tagja van, tevékenységének középpontjában a hit védelme és a rászorulók támogatása áll. Utóbbi közé sorolta a szociális segítségnyújtást, az intézményi támogatást és egészségügyi tevékenységeket.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.