brusszel


Klaus: felesleges az EP-választás

Figyelő Online
2014.05.24  12:46   frissítve: 2014.05.24 16:32
mail
nyomtatás
Az európai parlamenti választás nem autentikus, ezért felesleges - jelentette ki Václav Klaus volt cseh államfő szombaton Prágában, miután leadta szavazatát.
Csehországban pénteken délután kezdődött az EP-választás, amely hagyományosan kétnapos. Szombaton reggel nyolctól délután kettőig lehet szavazni. Becslések szerint az első napon a választók csak mintegy 10 százaléka járult az urnák elé.
"Az alacsony választási részvétel annak bizonyítéka, hogy egyre több ember tudatosítja, miszerint egy központból irányítani Európát tévedés" - hangsúlyozta Klaus, aki évek óta következetesen ellenzi a szorosabb európai integrációt.

"Ezúttal - a kommunizmus bukása óta eltelt 25 év alatt talán első ízben - nehezen szántam rá magam, hogy eljöjjek választani. A pártok programjait nem is olvastam" - mondta újságíróknak az exállamfő. Hozzátette: az Európai Parlamentet nem ismeri el.

Vezető cseh politikusok már pénteken leadták voksaikat, majd nyilatkoztak a sajtónak.

A jelenlegi cseh államfő szerint hiba, hogy az emberek nem veszik túl komolyan az Európai Uniót, nem tudatosul bennük, hogy a nemzeti törvények többségének a gyökerei Brüsszelben vannak.

"Az emberek nem veszik túl komolyan az EU-t, és tévesen úgy vélekednek, hogy ez a problémakör nem érinti őket. Ugyanakkor a nálunk (Csehországban) elfogadott törvények 80 százaléka az EU műhelyéből származik" - mondta újságíróknak Zeman. Megjegyezte: a felelősség ezért az újságíróké és a politikusoké, mert nem tájékoztatják erről kellőképpen a közvéleményt. Úgy látja: az EP-választás iránti alacsony érdeklődés ennek a helyzetnek a következménye.

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök bízik abban, hogy a mostani választás a baloldalnak kedvező módon megváltoztathatja az erőviszonyokat az Európai Parlamentben. Karel Schwarzenberg, az ellenzéki TOP 09 part elnöke, volt külügyminiszter aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a választás után várhatóan megnő a szélsőségesek és a populisták súlya az Európai Parlamentben.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.