brusszel


Czerván: a pálinka a hungarikumok egyik jó példája

Figyelő Online
2014.05.24  17:35   
mail
nyomtatás
A hivatalos termékleírás is tartalmazza a választ, hogy miért hungarikum a pálinka, hiszen előállításakor minden egyes munkafázist Magyarországon kell végezni - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton a Pest megyei Újszilváson.
A pálinka Magyarországon termett, húsos, magozott vagy mag nélküli, illetve bogyós gyümölcsből Magyarországon készített és palackozott gyümölcspárlat - idézte fel a leírás szövegét az államtitkár a kilencedik Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált, valamint a kísérő hungarikumok bemutatóját és -vásárát köszöntő beszédében.

Hangsúlyozta azt is, hogy a jelenleg mintegy 30 tételt tartalmazó hungarikumgyűjteményben az első sorszámot a pálinka, a másodikat pedig a törkölypálinka viseli.

A szabad pálinkafőzés érdekében tett magyar lépésekkel kapcsolatban az államtitkár elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztérium - amelynek kompetenciájába tartozik az ügy, minthogy alapvetően jövedéki adóról van szó - és a VM szakemberei együtt dolgoznak azon, hogy olyan jogszabály szülessen, amely Brüsszel számára is elfogadható, ugyanakkor folytatható a megkezdett szabad pálinkafőzés is.

Kitért a vasárnapi európai parlamenti választásra is. "Nem Brüsszel ellen akarunk harcolni, hanem a magyar nemzeti érdekek mellett" - fogalmazott a politikus.Hangsúlyozta: a választás tétje, hogy olyanok kerülnek-e Magyarországról az Európai Parlamentbe, akik eddig is kiálltak a nemzeti érdekekért vagy olyanok, akik - akár jobbról, akár balról - a szélsőséget képviselik, például az európai egyesült államok vagy az unióból való kilépés gondolatát.

Ez utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy a kilépés károkat okozna az agrár- és a vidékfejlesztésben is.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.