brusszel


Háromnapos szentföldi úton a pápa

Figyelő Online
2014.05.25  09:01   
mail
nyomtatás
Ferenc pápa háromnapos szentföldi útjának második napján emlékezik meg a zarándoklatát meghatározó félévszázados évfordulóról, VI. Pál pápa és Athénagorasz konstantinápolyi pátriárka 1964-es jeruzsálemi találkozójáról, amelyre a nagy egyházszakadást követő 1000 év után először került sor.
Vasárnap délelőtt, ammáni ünnepélyes búcsúztatása után, Jordániából helikopteren a Palesztin Hatóság területére, Betlehembe érkezik Ferenc pápa, ahol az elnöki palotában a hatóság vezetőivel, élükön Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozik.

Megbeszélésük után a város főterén, a Születés-bazilika melletti Jászol téren szentmisét celebrál a Palesztinából és Izraelből jött keresztény hívők számára.

Ezt követően a Casa Nova nevű ferences kolostorban palesztin családokkal ebédel, majd meglátogatja a Születés-bazilikában Jézus világra jöttének a keresztény hagyomány által megjelölt helyszínét.

Később palesztin menekülttáborok gyermekei köszöntik a katolikus egyház fejét egy kulturális központban, majd a Palesztin Hatóság elköszön tőle, és egy rövid helikopteres utazással Izraelbe távozik.

A zsidó állam vezetői délután a Ben Gurion repülőtéren hivatalos állami szertartással üdvözlik Ferenc pápát, aki fogadása után visszaszáll helikopterébe, és visszautazik a Betlehemtől néhány kilométerre lévő Jeruzsálembe.

Késő délután a pápai látogatás vallási szempontból legfontosabb aktusa következik, amikor zárt ülésen I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökomenikus pátriárkával találkozik, akivel közös nyilatkozatot ír alá.

Ezt követően Jeruzsálemben a Szent Sír bazilikában felelevenítik VI. Pál és Athénagorasz ötven évvel ezelőtti találkozóját, amely a majd ezer éves egyházszakadás utáni első lépés volt a megbékélés felé: Ferenc pápa és I. Bartolomaiosz pátriárka együtt imádkozik a helyi keresztény közösségek képviselőivel. Vasárnap este a pátriárkák és a püspökök közös vacsorája zárja a pápai zarándoklat második napját a jeruzsálemi latin pátriárka palotájának pápai szárnyában.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.