brusszel


Jelentősen növeli termelését a Rosznyefty

Figyelő Online
2014.05.25  12:16   
mail
nyomtatás
A Rosznyefty (Rosneft), a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett olajvállalata 2020-ra 30 százalékkal, 2025-re 50 százalékkal tervezi növelni szénhidrogén-termelését - közölte Igor Szecsin, a Rosznyefty vezetője.
A Rosznyefty szénhidrogén-termelése tavaly 80,3 százalékkal bővült, napi 4,989 millió hordó olajegyenértékű volt. A cég 38,17 milliárd köbméter földgázt és 203,841 millió tonna kőolajat termelt 2013-ban.

Igor Szecsin elmondta: támogatja azt a kormányzati elképzelést, hogy a tervezettnél két évvel korábban, még az idén a piacon értékesítsék a cégben az állam tulajdonában lévő 69,5 százaléknyi részesedés kisebbségi, 19,5 százalékos hányadát. Ötven százalék plusz egy részvény állami kézben marad a továbbiakban is. A 19,5 százaléknyi tulajdonhányad értéke, jelenlegi részvényáron számolva, 13,5 milliárd dollár.

A Rosznyefty vezetője szerint nagy érdeklődés tapasztalható az állami részesedés iránt külföldről és belföldről. A vállalatvezető azt mondta, hogy a cég maga szeretné végrehajtani az eladást és utalt arra, hogy egy vevőnek adnák el a pakettet, amely "azé lesz, aki többet ajánl".

A Rosznyefty a szombaton bezárt szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum ideje alatt 12 megállapodást írt alá külföldi cégekkel. Egyebek között bejelentette, hogy mintegy 13 százaléknyi részesedést vásárolt az olasz Pirelli abroncsgyártóban.

A tulajdonrészt úgy szerezte meg az orosz cég, hogy a Pirelliben 26,19 százaléknyi tulajdonhányaddal rendelkező nemzetközi konzorciumtól a Rosznyefty 50 százalékos részesedést vásárolt. Az ügylet értéke 766 millió euró.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200