brusszel


Jön a startup megabuli!

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.05.26  11:26   
mail
nyomtatás
Kiválasztották a hazai digitális ipar leginnovatívabb fejlesztéseit bemutató TechShow, a startup cégeket és a velük partneri kapcsolatot kereső nagyvállalatokat összekötő Fintech&Sales Demo Day, valamint a régió legkiemelkedőbb induló vállalkozásait ünneplő Central European Startup Awards döntőseit. Május 30-án az érdeklődők többek között olyan innovációkat tesztelhetnek a Grundon, mint a pilótáknak fejlesztett okosszemüveg, a háztartási sörfőzést katalizáló automata eszköz, vagy a génmódosított baktériumok használatán alapuló természetes fényforrás.

A Magyar Innovációs Techshow (HITS)

A tavasz egyik legnagyobb startup eseményén számos hazai fejlesztéssel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A TechShow Dojcsák Dániel, Gálffy Csaba, Honti Pál, Kékesi Zsuzsa, Kubatov Márk, Dr. Magyar Gábor, Pásztor Aurél, Pistyur Veronika és Zsembery Levente neveivel fémjelzett zsűrije összesen 17 projektet jelölt a rendezvény shortlistjére.

Az idei HITS-en kiállítók az élet legkülönbözőbb területein hasznosítható fejlesztéseket mutatnak be. A sokszínűséget jól mutatja, hogy az élmezőnyben helyet kapott a pilótáknak készült okosszemüveg, az Aero Glass, a háztartási körülményekre optimalizált automata sörfőző rendszer, a Brewie, a természetes fényforrást biztosító bio-light koncepció, a Bio.display, az okostelefon fejlesztők munkáját megkönnyítő TestJockey, a mobiltelefonok lehallgatását ellehetetlenítő CrypTalk, vagy a HR-eseknek fejlesztett kompetencia alapú webes videointerjú platform, az indivizio+. A teljes lista itt tekinthető meg.

A Fintech&Sales Demo Day

Az első hazai B2B, azaz a startupok és nagyvállalatok együttműködési lehetőségeire fókuszáló versenyen, a Fintech&Sales Demo Day-en további izgalmas csapatok bemutatkozása várható. A független, szakmai és pénzügyi befektetőkből álló zsűri által legjobbnak ítélt 10 fintech&sales startup a rendezvényt megelőzően képzésen vesz részt, mely a folyamatos visszamérés és értékelés jegyében zajlik, neves hazai és nemzetközi mentorok és coachok közreműködésével. A felkészítés célja, mind a résztvevők, mind a hallgatóság számára a professzionális, akár szilícium-völgyi minőség elérése.

A hallgatóság a délelőtt folyamán megismerkedhet többek között a Cashbackpoint Angliában már bejegyzett, tipikusan fintech&sales jellegű, kedvezményt biztosító vásárlási szolgáltatásával, továbbá a hatalmas mennyiségű webes szöveges információt feldolgozó és azzal a vállalati döntéseket segítő szoftvert működtető, már több vállalattal együttműködő Neticle-lel. A résztvevő startupok között a Blummer Tamás nevéhez fűződő Bits of Proof is képviselteti magát egy olyan webes szolgáltatással, amely Bitcoin tárolására és használatára alkalmas hardver modult támogat.

A délelőtti program során pitchelő startupok szakmai zsűri, valamint a több mint száz résztvevőt számláló nagyvállalati partnerek, résztvevők előtt mutatkoznak majd be.



A Central European Startup Award

Az idei TechShow-val és Fintech&Sales Demo Day-jel egyszerre kerül megrendezésre egy új regionális ambíciójú kezdeményezés, a Central European Startup Awards (CESA) díjkiosztó gálájával. A legjobb osztrák, bulgár, cseh, magyar, lengyel, román, szerb és szlovák startup vállalkozók és az ökoszisztémát támogató egyéb szereplők kiválasztása a közelmúltban zárult, a nemzetközi díjátadón résztvevők listáját hamarosan publikálják a szervezők.

Ha valaki nem tud részt venni az eseményen, az erről a linkről letölthető alkalmazás segítségével ingyenesen élőben nyomon tudja követni a programokat.

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200