brusszel


Merre tovább, Wizz Air?

Figyelő Online - Bognár András
2014.05.31  13:00   
mail
nyomtatás
Az évek óta tartó felkészülés és találgatások után valóban tőzsdére lép a térség legnagyobb fapados légitársasága. A magyar gyökerű, de 2010 óta Genfből irányított vállalat a londoni parkettet választotta, a növekedést azonban mostanság főként a kontinens keleti tájain és azokon túl keresi.
Utoljára lehet magyarul kérdezni Váradi József vezérigazgatót. A Wizz Air tőzsdére lépésének bejelentése önmagában is fontosnak ígérkezett, de a szervezők ezzel az adalékkal is igyekeztek kiemelni az egy hete sebtében összehívott tájékoztató jelentőségét. Merthogy a június végén várható londoni részvénykibocsátás előtt nem tartanak több hasonló eseményt, utána pedig kizárólag az angol lesz a munkanyelv.

Kelet felé

Szimbolikusan véget ér tehát egy szakasz a tíz éve működő légicég életében. Ami viszont nem változik, az az ultrafapados működési modell: ennek jele például a standard méretű kézipoggyászokra bevezetett díj, valamint az is, hogy - ellentétben például a Ryanairrel - továbbra sincsenek ülésekhez rendelt jegyek.

Ami a jövőt illeti, a társaság kelet felé fordul, kihasználva, hogy a piaci liberalizáció lassan kiterjed az Európával szomszédos országokra is. Valamint azt is, hogy a gyengélkedő kelet-európai klasszikus légitársaságok (LOT, Tarom stb.) kénytelenek több útvonalról visszavonulni.

Dinamikus gazdaság

A keleti nyitás elvileg még sok lehetőséget tartogat. Főleg, ha a mediterrán térség keleti részét és az észak-afrikai régiót is hozzávesszük. Sok helyütt dinamikusan nő a helyi gazdaság, és a lakosság most kap rá a külföldi nyaralásokra, ami a légitársaságoknak jó jel.

A témáról részletesen olvashat a Figyelő hetilap május 29-i, idei 22. lapszámában.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200