brusszel


25 millió euró jár az egykori Jugoszlávia utódállamainak

Figyelő Online
2014.05.29  14:31   
mail
nyomtatás
Az egykori Jugoszlávia utódállamai mintegy 25 millió eurót oszthatnak szét egymás között a közeljövőben, miután a már nem létező Jugoszláv Nemzeti Bank Franciaországban befagyasztott pénzei hozzáférhetővé váltak - írta csütörtökön a BizLife.rs szerb gazdasági hírportál.
A párizsi kereskedelmi bíróság május elején hozott döntést arról, hogy hozzáférhetővé teszik az egykori Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság központi bankjának 1996 óta zárolt eszközeit - közölte a portál a boszniai pénzügyminisztériumból származó információkra hivatkozva. A francia Credit Lyonnais/Credit Agricole pénzintézet az ott őrzött összeghez való hozzáférést bírósági végzés nélkül nem engedélyezte, ezért a Szerbiai Nemzeti Bank 2013-ban hivatalos eljárásban kérvényezte azt.

Az elosztás a volt jugoszláv tagköztársaságok között 2001-ben megkötött, és 2004-ben hatályba lépett utódlási megállapodások szerint történik majd - írta a BizLife.rs. A dokumentum egyik függeléke szerint a 645 millió dollárra becsült, külföldön elhelyezett teljes vagyonból Bosznia-Hercegovinának 15,5, Horvátországnak 23, Macedóniának 7,5, Szlovéniának 16, a Szerbiából és Montenegróból álló egykori "kis Jugoszláviának" pedig 38 százalék járna.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.