brusszel


Oroszbarát szakadárok támadtak az ukrán határőrökre

Figyelő Online
2014.05.31  13:33   
mail
nyomtatás
Mintegy nyolcvan, állig felfegyverzett Moszkva-barát szakadár rohant le egy határőregységet az Oroszországgal határos kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, de a határőrök a légierő támogatásával visszaverték a támadást, és veszteségeket sem szenvedtek - jelentette szombat reggel a kijevi média a határőrzászlóalj parancsnokára, Jaroszlav Honcsarra hivatkozva.
Az UNIAN hírügynökség tájékoztatása szerint a szakadár "terroristák" péntek késő este kezdték meg a djakovói határátkelő ostromát, mintegy nyolcvanan voltak, géppisztolyokkal, golyószórókkal és gránátvetőkkel felfegyverkezve, és mesterlövészek is voltak köztük. Az ukrán légierő egy Szu-27-es harci gépet küldött a határőrök segítségére, és egy üzletember által a határőrségnek ajándékozott páncélozott járművekkel is érkezett erősítés. Honcsar szerint sikerült visszaverni a fegyveresek támadását.

Legfrissebb híradások szerint az összetűzésben négy határőr megsebesült.

Visszavonulásuk után a szakadárok aláaknázták a határátkelő környékét, a határőrök pedig bennrekedtek az épületben. Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat nyomon követő katonai szakértő, újságíró azt írta a Facebook közösségi portálon, hogy a határőröknek nincsenek sem tűzszerészeik, sem műszereik az aknamentesítéshez, a terrorellenes művelet parancsnoksága pedig eddig nem reagált a megkeresésükre.

Pénteken ugyanennek a határőregységnek a tagjai feltartóztattak a határon egy kisbuszt, amelyen fegyveresek próbáltak behatolni Ukrajnába Oroszország felől sokfajta fegyverrel. A határőrök mindenkit őrizetbe vettek, és ezután többször megfenyegették őket.

Az ukrán média arról is hírt adott szombat reggel, hogy harcok folynak, géppuskasorozatok és robbanások hangja hallatszik Donyeck peremén, Horosovo falu mellett, illetve lövöldöznek a Sahtar futballklub edzőközpontjánál is.
Ismét összetűzésekről érkezett hír a donyecki nemzetközi repülőtér környékéről is, amelyet a minap rohantak le a szakadárok, majd az ukrán katonáknak sikerült visszafoglalniuk. Olekszij Dmitraskivszkij, a terrorellenes művelet parancsnokságának szóvivője közölte, hogy a fegyveres szakadárok szombat reggel kétszer is megostromolták a repülőteret, de a légi kikötőt védő deszantosok mindkétszer keményen visszavágtak.

A donyecki belügyi szervek arra figyelmeztették a helyi lakosokat, hogy semmi szín alatt ne menjenek a repülőtér és a közelben lévő Metro áruház közelébe, mert ott mindennapossá váltak a lövöldözések. Egyes hírek szerint civil áldozatok és sebesültek is vannak.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.