brusszel


Az Orbán-modell természetrajza

Novák Tamás a kormány gazdaságpolitikájáról
Figyelő Online - Novák Tamás
2014.06.05  06:12   
mail
nyomtatás
Céljait tekintve a 2010-ben hatalomra került kormány alakította ki a legkoherensebb gazdaságfilozófiai célrendszert a kilencvenes évek eleje óta.

Novák Tamás a kormány gazdaságpolitikájáról
Novák Tamás a kormány gazdaságpolitikájáról

Számos közgazdász, köztük például Csillag István, Békesi László vagy Vértes András úgy gondolja, hogy az Orbán-rendszernek nincs összefüggő gazdaságpolitikája. Ha azonban a gazdasági döntéseket meghatározó alapelveket összesítjük, akkor azok fényében minden lépés megérthető, és beleillik a célok konkrét megvalósításának folyamatába. Alapvetően öt stratégiai alapelvet tartok azonosíthatónak, ezek a gazdasági célok mellett politikai előnyök elérését is szolgálják.

A modell első jellegzetessége, hogy próbál eltekinteni a globalizáció hatásaitól. Ennek érdekében nyílt és/vagy közvetett protekcionista intézkedéseket alkalmaz. Ezek követik a liberalizált gazdasági környezetből származó hátrányok kiküszöbölésének a különböző közgazdasági elméletekből megismert céljait. Ilyen például a hazai termelők előnyben részesítése vagy a fejlesztések irányának erőteljesebb befolyásolása.

Ugyanakkor a meghatározónak tekintett feldolgozóipari cégekkel kötött stratégiai megállapodások hálózatával igyekszik biztosítani azt, hogy azok nem telepítik át tevékenységüket más országba. Vagyis maradnak, exportra termelnek, és megőrzik a munkahelyeket, hiszen egyértelmű, hogy nélkülük a gazdaság teljesítménye s nemzetközi pozíciója gyorsan veszélybe kerülne. Ha címkézni kellene ezt a politikát, akkor jóindulattal a külfölddel kapcsolatos pragmatikus megközelítésnek lehetne nevezni. Nem az, de lehetne.

A második lényeges jellegzetesség a „nagy ország” mentalitás a gazdaságpolitikában. Ennek legfontosabb elemei a nemzetközi intézményektől való minél teljesebb függetlenedés, tágabb értelemben pedig minden nemzetközi és hazai kritikai vagy közvetett ellenőrzési lehetőségtől történő megszabadulás.

A harmadik alapelv az erőteljes államközpontú gazdaság kialakítása hazai monopolpozíciók kiépítésével. Ennek célja egyrészt a gazdasági folyamatok minél erősebb közvetlen kontrolljának kiépítése mellett egyéb társadalmi folyamatok, például a kultúra vagy az oktatás maximális ellenőrzésének megvalósítása. Ezzel párhuzamosan pedig egy jól körülhatárolható kör vagyoni és tulajdonosi helyzetének megerősítése. Ez a rendszer a korábbi kádári vagy éppen a mai orosz struktúrákat követi, de talán még a 70-es, 80-as évek hazai környezetéhez képest is erőteljesebb állami beavatkozással. Megint csak pozitív címkézéssel ez a nemzeti kapitalizmus a nemzeti tőke előtérbe helyezésének, megerősítésének nevezhető.

A gazdaságpolitika hosszú távú fejlesztési modellje a költségelőnyre alapozott versenyképesség-növelés. A munkaerőköltségek leszorításának elengedhetetlen előfeltétele az alacsonyan képzett munkaerő tömegének biztosítása az úgynevezett „újraiparosításhoz”, ami lényegében az összeszerelő munkára alapozott gazdasági tevékenység erősítése. Ezt szolgálják az oktatásban bevezetett intézkedések. Így például a képzésben töltött idő lerövidítése, illetve a képzettségi szint leszorítása, ami csökkenti a munkavállalók választási lehetőségeit. 

Az ötödik alapelv, hogy semmilyen költségvetési konszolidáció (megszorítás) ne járjon a lakossági terhek közvetlen vagy egyértelmű növekedésével. Cél, hogy a büdzsé bevételeit a vállalati szektoron keresztül szedjék be, vagy pedig közvetett, kevésbé beazonosítható módon, például az áfa vagy a banki tranzakciós adó révén. Így a fogyasztók számára a kifizetett teher és a költségvetés közötti összefüggés nem nyilvánvaló. Mindeközben a leginkább kedvezményezett lakossági kört a felsőbb jövedelmi kategóriákba tartozó háztartások, illetve a sokgyerekes családok alkotják.

NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK
Mindezen keretek mellett a következő négy év kiemelkedő politikai, gazdaságpolitikai célja a növekedés biztosítása. Teljesen mindegy, hogy milyen szintű, hogy mennyivel marad el más térségbeli országokétól, vagy éppen mennyire fenntartható. Óriási sikerként kommunikálható, ha a GDP bővülése az 1–3 százalék közötti tartományban marad, hiszen 2 százalék feletti gazdasági növekedés 2006-ban volt utoljára! Erre minden esély megvan. A következő három-négy évre szükséges extra források, amelyek segítségével érzékelhető bővülést lehet elérni, rendelkezésre állnak. Ezek utalásszerűen: az európai uniós transzferek, amelyek éves szinten a GDP 2-3 százalékát érhetik el. Valószínű, hogy már a 2014–20 közötti időszak legelején erőfeszítések történnek a pénzek gyorsabb lehívására.

Az atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó orosz hitel, amelyet minél lendületesebben költenek el, annál nagyobb lesz a beruházásokat élénkítő hatása. A fogyasztás ösztönzése egy esetleges következő szja-csökkentés révén, amely már minden foglalkoztatott esetében a jövedelem növekedését eredményezné – szemben az egykulcsos adórendszerre történő átállás kezdeti időszakával. A fogyasztás fellendítéséhez tartozik továbbá a vállalati és a háztartási szektor olcsó hitelekkel való ellátása. A magyar gazdasági növekedésre továbbá jótékonyan hathat az Egyesült Államok és az EU között létesítendő, alapvetően szabad kereskedelmi és beruházásösztönző megállapodáshoz, a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerséghez köthető élénkülés, amely a magyar járműipar Németországba irányuló exportjának bővülése révén valósulhat meg.

A KÖVETKEZMÉNYEK
Ezen gazdaságfilozófiai alapelvek érvényesítése sok olyan hosszú távú változást okoz, amely jelentősen meggyengítheti az ország fejlődési képességét mind gazdasági, mind pedig társadalmi szempontból. Ezek a következők. További piaci torzulások. A tulajdonosi szerkezet átalakulása, az állam szerepének a növekedése egy korábbi korszak gazdasági kockázatait hozhatja felszínre. A piaci impulzusok kiiktatása, a klientúraépítés káros hatásai, a költségvetés és a vállalatok közötti kapcsolat erősödése olyan piaci problémákat alakíthat ki, amelyekre több latin-amerikai országban is találhatunk példát.

Növekedhetnek a jövedelmi különbségek. Elemzések sora mutatja a társadalmi olló egyre szélesebbre nyílását és a legkisebb keresetből élők helyzetének nagymértékű romlását. Nem elsősorban a jövedelem- és vagyonkülönbségek abszolút szintje teszi azonban a helyzetet egyre riasztóbbá. Nemzetközi összehasonlításban nem a magyar jövedelemegyenlőtlenség a kiugró, bár a térségünket tekintve egyre inkább az, hanem az alacsony kereseti szint. A társadalom szétszakadását tovább erősíti az adórendszer, de különösen az oktatási politika s az egészségügyi rendszerben meglévő regionális különbségek. Az alacsonyan képzettek tömegének növekedése egyre erősebbé teszi a kiszolgáltatottságot, és jelentős társadalmi csoportok választási lehetőségeit, mobilitását szűkíti be.

A klientelizmus erősödése. Az állam terjeszkedése, egyre több terület közvetlen kontrollja révén mind többek számára válik egyértelművé, hogy a gazdasági és politikai érvényesülés egyetlen útja, ha az érintettek kritika nélkül alkalmazkodnak az állami akarathoz. A sikerhez nem az innováción, a versenyen, az új kreatív vállalkozások létrehozásán keresztül vezet az út, hanem elegendő lehet a monopol-oligopol helyzetek megteremtése, a meglévő vagyonok társadalmi átcsoportosítása is. Ez egyben az alternatívamentesség elfogadásával is jár, ami még inkább ellehetetleníti a független gondolkodás és véleményalkotás lehetőségét.

A hozzáállásbeli torzulások mélyülése. Ennek következtében az emberek egyre nyitottabbakká válnak a hibák másokban keresésére, ami már hosszabb ideje jellegzetessége a kelet-európai – s különösen a magyar – társadalomnak. Még inkább lehet hibáztatni a romákat, az Európai Uniót, a külföldi cégeket,s a lista tetszés szerint bővíthető a kormányzati stratégiának és a politikai helyzetnek megfelelően. Ez lesz a legsúlyosabb öröksége a jelenlegi rendszernek, amely sajátos keveréke a múlt század harmincas éveiben érvényesült hazai szerkezetnek, a jelenleg több latin-amerikai országot és Oroszországot jellemző gazdaság- és társadalomszervezési modellnek, s némely elemében követi a rendszerváltás előtti két évtized magyarországi mintáit is.

A szerző az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Félelmek és tények

Lánczi Tamás személyes álláspontja

Családi pótlék itt és ott

Kiszelly Zoltán nézőpontja

Pontozással nyert az EU

Kína igen ügyesen Oroszországot használja fel saját érdekei előmozdítására

A holland választás tanulságai: „jó” populizmus és mélyreható vita

A hollandok elmúlt 15-20 éve azt mutatja meg nekünk, hogy az olykor késhegyre menő vitáknak komoly hozadéka van

top200