brusszel


Hardveren túli galaxisban

Erősít az IBM Magyarországon
Figyelő Online - Bucsky Péter
2014.06.06  08:18   
mail
nyomtatás
Ötszázzal növelték tavaly alkalmazottaik számát az informatikai multi itteni leányvállalatai. A szolgáltató központ növekszik a leg­dinamikusabban, de a kutatás-fejlesztés terén is egyre aktívabb az amerikai óriáscég.
Kiemelt szerepe van hazánknak az IBM életében, amely a Fortune magazin listája szerint 104 milliárd dolláros árbevételével a 20. legnagyobb amerikai vállalat. A tavalyi 500 fős bővítés után 5500-an dolgoznak a cégnél Magyarországon, így a 430 ezer munkavállalójából minden nyolcvanadik magyar. A vállalat itteni tevékenységét azonban nem a belső kereslet élénkíti igazán, hanem a nemzetközi megrendelések. Pénzügyi, HR- és informatikai belső szolgáltatásokat is nyújtanak magyar irodák, illetve Vácon gyártják a speciális szerverek jó részét az európai piacokra. Ezek a cégek szinte kizárólag exportra dolgoznak, némelyik bevételében a hazai rész az egy százalékot sem éri el.

Az IBM számára azonban fontosak a saját gyártású és fejlesztésű hardverek is a szervereknél, és számos szolgáltatásuk a speciális infrastruktúrán alapul. Az üzleti szolgáltatásokat is a felhőbe költöztetik azonban, és egy okostelefon alkalmazásbolthoz hasonlóan lehet ma már összeválogatni a szükséges szolgáltatásokat. Cikkünkből az is kiderül, hogy ebben milyen szerep jut magyar cégeknek, és mely területeken várhatóak további bővítések hazánkban.

További részletek a Figyelő 2014.06.05-én megjelenő számában olvashatóak, többek között egy magyar k+f központ esélyeiről.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: IMB

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200