brusszel


A Starbucks földrajza

Figyelő Online - Sárvári Balázs
2014.06.06  17:35   
mail
nyomtatás
A születése helyszínéről, a seattle-i központból irányított Starbucks immár 63 országban van jelen. Nem meglepő, hogy a magas népsűrűségű városokban koncentrálódnak a központjaik, ám egyúttal óriási területek vannak még, amelyeket érintetlenül hagyott a zöld szirén. A következő korszakban ezek meghódítása a célja - írja David Yanofsky.
A 49 szubszaharai országban, Közép-Ázsiában és Kelet-Európában található a legkevesebb zöldkötényes kiszolgáló, miközben csak Sanghajban 256 helyen találkozhatunk velük. Manhattan még extrémebb, ugyanis a 210 helyszín itt azt jelenti, hogy minden 14,762 főre jut egy zöld kávézó. Természetesen a legmagasabb egy főre jutó Starbucks arány a kis területű városokra esik. A New York City-nél is kisebb Szingapúrban 33 üzlet jut egy millió főre, míg a Los Angeles méretű Hong Kongban 27,2.

Az amerikai üzletek főként az északi és a nyugati államokra koncentrálódnak. Természetesen a keleti parton is könnyedén lehet találni Starbucks-t. Ha például valaki a Boston-New York-Philadelphia utat szeretné megtenni, sose kerül távolabb egy kávézótól, mint 16 kilométer, s ha az utat Baltimore, Washington, majd Richmond és Virginia felé folytatná, akkor is csak épp egy kicsivel kellene többet utaznia a frappucinojáért.

Az értékesítés Kínában és a Csendes-óceán parti Ázsiában robosztusan növekszik, köszönhetően többek között a tavaly megnyílt 588 új helyszínnek. A tavalyi évben 9 százalékkal emelkedett az üzletek forgalma, ezen belül az újonnan nyitott kávézók 27,1 százalékos eredményt generáltak. A régió máris a teljes lánc bevételének 6,2 százalékát adja. A Starbucks célja, hogy Kína a legnagyobb piacává váljon az Egyesült Államok után.

A márkának még a teakultúrájáról híressé vált Egyesült Királyságba is sikerült beágyaznia magát. A 784 cím majd 80 százaléka Angliában, 26 százaléka Londonban található. Olaszország viszont mindmáig sikeresen védte meg saját kávéhagyományát, itt egyetlen üzletet sem találni. Jellemző adat, hogy Franciaországban „csak" 97 kávézójuk működik, ami eggyel több, mint Hong Kongban.

Amerika mögött egyelőre Kanada biztos második az üzletek számát tekintve, ám a lakossághoz viszonyítva messze az első a világon. Minden egy millió kanadaira 40 Starbucks jut a World Bank adatai szerint, ami negyvenszerese a kínai rátának.

Ha a legtávolabb szeretne valaki menekülni a jellegzetes kávéillattól, akkor Afrikába, annak is a déli részére kell utaznia. Leszámítva a 3 marokkói és a 18 egyiptomi helyszínt az egész kontinensen nem található több. Ha a keleti partra utazunk, akkor 2200 kilométeres távolságban tudhatjuk magunkat a multitól. Még a déli sarkon se lennénk ilyen távol tőle.

David Yanofsky Brooklyn élő újságíró, dizájner, programozó.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200