brusszel


Lutri a szolgáltató-váltás, az okosmérés segítene

Figyelő Online - Jandó Zoltán
2014.06.10  09:11   
mail
nyomtatás
Jelentősen csökkenthetné az Európai Unió energiafelhasználást az okosmérés bevezetése, de a szabályozás még mindig gyerekcipőben jár.
Hiába lehet már viszonylag könnyen áram és gázszolgáltatót, illetve tarifacsomagot váltani az Európai Unióban, a fogyasztók jelentős része egyelőre nem él, illetve nem jól él ezzel a lehetőséggel - derült ki a Figyelő energetikai konferenciáján. Egy felmérés szerint az Egyesült Királyságban például a felhasználók mindössze csak 1-2 százaléka cserélte le korábbi tarifacsomagját, ami azonban ennél is érdekesebb, hogy ezek fele is rosszabb tarifacsomagba váltott, mint amiben korábban volt.

Egyebek mellett a tarifacsomagok összehasonlíthatóságát is jelentősen javítaná az okosmérés elterjedése, a gond csak az, hogy ennek szabályozása továbbra is gyerekcipőben jár az Európai Unióban - mondta a konferencián Szuchy Róbert a Bocsák, Katona és Szuchy Ügyvédi Társulás szakértője. A szakember jelezte: bár a harmadik energiacsomaghoz tartozó irányelvek is tartalmaznak utalásokat az okosmérésekre, komoly előrelépések ezen a területen egyelőre nem történtek.
Pedig a kutatások szerint az okos mérés kínálta lehetőségek jobb kihasználása komoly megtakarítást tenne lehetővé a közösségben. Egy az Európai Bizottság által, még 2011-ben készített jelentés becslése szerint például a teljes EU energiafogyasztása 9 százalékkal csökkenhetne az okosmérőknek köszönhetően, a háztartások esetében pedig könnyen kétszámjegyű is lehet ez a szám.

A zöldenergia terjedése ellen hat a rezsicsökkentés
A németek mesterségesen magas árakkal késztették zöldenergetikai-beruházásokra a lakosságot. Nálunk a rezsicsökkentés ellentétes irányba hat, de például egy házi napelemes rendszer megtérülése már Magyarországon sincs értelmezhetetlen távolságban.

Paradigmaváltásnak lehetünk szemtanúi az európai villamosenergia-teremlésben - mondta Felsmann Balázs a Budapesti Corvinus Egyetem kutatóközpont-vezetője a Figyelő energetikai konferenciáján. A szakember kiemelte, hogy 2008 óta minden évben több új megújuló kapacitás épült ki globálisan, mint fosszilis és nukleáris összesen. Sőt, 2012-ben például már gazdasági szempontból is a zöldenergia volt a domináns: ebben az évben megújuló energetikai beruházásokra mintegy 250 milliárd dollárt költöttek el világszerte, többet, mint atom, szén és gázerőművek építésére együttesen. Európa pedig - bár az OECD országok aránya az elmúlt években még csökkent - még mindig vezető a zöldenergetikai befektetések területén: az öreg kontinensen 80 milliárd dollár áramlott ebbe a szektorba 2012-ben.

Az európai fejlesztéseket az elmúlt években a németországi energiafordulat (Energie Wende) hajtotta. A németeknél a háztartásokat úgy késztették zöldenergetikai-beruházásokra, hogy alakossági energiaárakat mesterségesen magasan tartották, ezzel pedig igencsak lerövidítették a megtérülési idejét egy-egy ilyen invesztíciónak. Az „Energie-Wende" eredményeként, míg tíz évvel ezelőtt durván 100 erőműből látták el a németországi fogyasztókat, ma már nagyjából kétmillió termelő van az EU legnépesebb államában.

Felsmann Balázs szerint, bár nálunk a fogyasztói árak jóval alacsonyabbak, mint Németországban, egy házi napelemes rendszer megtérülése már Magyarországon sincs értelmezhetetlen távolságban, jelenleg nagyjából 10 év lehet.

Lámpaoszlopon tankolni? Működhet
Hatékony megoldás lehet az elektromos autó-töltők közvilágítási oszlopra szerelése.

A hazai közvilágítási rendszerben van annyi tartalék, hogy arról lehessen tölteni a teljes hazai elektromos-autó (EV) állományt, még akkor is, ha az a sokszorosára duzzad - Bottyán Balázs Intelilight Hungary Kft. ügyvezetője a Figyelő energetikai konferenciáján. A szakember emlékeztetett, hogy a következő években jelentősen növelni kell az EV-ttöltők számát Magyarországon. Jelenleg mindössze 20 darab ilyen működik országszerte, az uniós előírások szerint azonban a következő évtized elejére 68 ezer darab kellene, ebből hétezer nyilvános.

A PricewaterhouseCoopers egy idén közzétett tanulmánya szerint 2023-ra akár 140 ezer darabos lehet a magyarországi elektromos autó-állomány, de a realista forgatókönyv alapján is legkevesebb 52 ezer ilyen jármű közlekedhet a hazai utakon. Az elemzésből az is kiderül, hogy egy évtized múlva az elektromos autók a hazai teljes áramfogyasztás 0,27-0,79 százalékát adhatják, ami éves szinten 130-380 gigawattórát jelentene. Bottyán Balázs szerint pedig ennyi tartalék az elmúlt évek korszerűsítésének köszönhetően bőven van a hazai közvilágítási rendszerben, azaz a töltőhálózat kiépítése megoldható lenne úgy, hogy töltőket közvilágítási oszlopokra szereljük fel.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.