brusszel


Már ma átszabhatják a Fővárosi Közgyűlést

Figyelő Online
2014.06.10  09:49   
mail
nyomtatás
Az Országgyűlés a Fidesz javaslatára mai ülésén szavazhat az önkormányzati választási rendszer átalakításáról, amelynek révén a kerületi polgármesterek adnák a Fővárosi Közgyűlés többségét. A képviselők emellett ma kérdezhetik először a harmadik Orbán-kormány tagjait.
A Ház ülése 13 órakor kezdődik, a napirend előtti felszólalásokat megelőzően Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM politikusa veheti át a Bajnai Gordon volt kormányfő által visszaadott független parlamenti mandátumot. Az ellenzéki szövetség vezetője már Országgyűlésbe kerülése után jelezte, választási indulása ellenére mégsem ül be a parlamenti patkóba, Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke pedig később arról számolt be, hogy Bajnai Gordon háttérbe vonul és nem kíván mindennapi szinten részt venni a párt irányításában.

A napirend előtti felszólalásokat követően az új kabinetnek szóló első azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el, az interpellációkra azonban még várni kell a házelnök előzetes napirendi javaslata alapján.

Az Országgyűlés határozathozatalai között elfogadhatja azt a kormánypárti javaslatot amely értelmében a Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja. A Fidesz kezdeményezésében enyhítené az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon, és az önkormányzati voksoláson is bevezetné a többes ajánlás rendszerét.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.