brusszel


Ennyi a magyar létminimum

Figyelő Online
2014.06.10  17:33   
mail
nyomtatás
A létminimum havi értéke 87 510 forint volt egy egyszemélyes háztartásban 2013-ban Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 1,8 százalékkal nőtt - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Létminimum című, júniusban kiadott, évente megjelenő kiadványában. Az egy havi átlagos létminimumérték 168 ezer forint volt háztartásonként.
A létminimum az az összeg, amely biztosítja a magánháztartásokban élők számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény - a társadalom adott fejlettségi szintjén hagyományosan alapvetőnek minősülő - szükségletek kielégítését - írja a KSH. Egy két felnőttből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke 2013-ban 253 779 forint volt havonta, ami több mint 4 ezerrel haladta meg a 2012-es értéket.

Egy ilyen háztartásban az egy főre jutó átlagos létminimumérték 63 445 forint volt, szemben a 2012-es 62 321 forinttal. A kéttagú nyugdíjas háztartások létminimuma a KSH adatai szerint 135 641 forint volt tavaly, míg 2012-ben 133 238 forint. A létminimumértékek 2013-as meghatározásához 1449 háztartást felölelő mintát vizsgált a hivatal, ez 1 millió 109 ezer embert reprezentál.

Az egy havi átlagos létminimumérték 168 ezer forint volt háztartásonként. Az adatokból kiderült: 2013-ban a háztartások személyes kiadásaik egyharmadát költötték élelmiszerre, 28,8 százalékát fordították lakásfenntartási kiadásokra; utóbbinak 56,6 százalékát háztartási energia vásárlására. Az egyéb fogyasztásból a kiadások 15 százalékát szánták közlekedésre, telefonálásra, 9,4 százalék jutott egészségügyre, testápolásra, ruházkodásra. Oktatásra, üdülésre, művelődésre pedig 4,7 százaléknyi összeget költöttek tavaly átlagosan a háztartások.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.