brusszel


Ez lehet a reklámadó hátterében

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.06.11  08:23   
mail
nyomtatás
A reklámadóról készült állítólagos hatástanulmányokat szívesen látná a Reklámszövetség is - mondja a Magyar Reklámszövetség elnöke és a HD Group vezetője. Szerinte a nagyokra céloz, de a kis cégeket hozza nehezebb helyzetbe. A reklámadóról szóló törvényt szerdán tervezi elfogadni az országgyűlés. További részletek a Csütörtöki Figyelőben is leszenek.

 

- Gyorsan finisébe érkezett a reklámadó bevezetése, ezt már szerdán el is fogadhatja a parlament. Mi zajlik a háttérben?

- L. Simon László egyéni képviselői indítványa kedden dél körül került ki a parlament honlapjára. A sürgősségi eljárásba vételről még kedden dönt az országgyűlés, szerdán pedig már szavaznak is a javaslatról.

- A hírek szerint a szakmai szervezetekkel egyeztetett javaslatról van szó. Így van?
- Gulyás Gergely kedden az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy többféle hatástanulmány is készült, ami finoman szólva is ellentmondásos. Mi nem tudunk ilyenekről.

- Régóta folytak a reklámadóról a kormányzati egyeztetések?
- Tavaly nyár elején volt az első találkozó ebben a tárgyban, amit követően szeptemberre készült el az említett tanulmány. Februárban és márciusban voltak újabb tárgyalási fordulók, ahol Lázár János úr jelezte: lekerült a napirendről a reklámadó ügye. Ugyanakkor előkerült a reklámügynökségek bónuszainak megadóztatása, mint lehetőség, ami szerintünk, ha lehet, még károsabb lenne a reklámadónál, már csak a tervezett elvonás igen magas aránya miatt is. Ezt követően egy hetet kaptunk Lázár úrtól alternatívák kidolgozására.

- Mi volt az alternatív javaslat?
- A magyar tartalomszolgáltatás segítése, mégpedig azért, mert ezek a tartalomszolgáltatók versenyhátrányt szenvednek a globális aggregátorokkal szemben, hiszen sem a Google-Youtube csoport, sem pedig a Facebook és az Instragram sem fizet itthon áfát, sőt még a kormányzat sem tudja, hogy mennyi bevételt érnek el Magyarországon.

- Akkor hogyan lehetne őket adóztatni?
- Ez jó kérdés, egy új brüsszeli bizottság is vizsgálja a témát. Felmerült, hogy itt a szerencsejáték törvény mintájára a szolgáltatók addig nem lennének elérhetők, amíg mondjuk licencdíjat nem fizetnek az adott országra. Csakhogy addig mi lenne például sok-sok ezer kkv Gmail-es levelezésével.

- Mi a megoldás?
- Veszett fejsze nyele a nagyok gyors megadóztatása, így szóba került, hogy a sporttámogatások mintájára adókedvezménnyel lehetne kompenzálni a szektor egy részének veszteségeit.

A reklámadóról szóló több oldalas háttérelemzés és az interjú teljes terjedelmében a Figyelő hetilap csütörtökön megjelenő 2014/24-ik számában lesz olvasható.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200