brusszel


Elkészült a kisújszállási városközpont fejlesztési projekt első szakasza

Figyelő Online
2014.06.15  13:12   
mail
nyomtatás
A régi piaccsarnok emlékét őrző Kálvin tér felújításával, valamint az 1930-as évek jellegzetes városi figurájáról, a piacos fiúról készült szobor avatásával elkészült a Kisújszállás városközpont fejleszti projektjének első szakasza.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az átadás alkalmából vasárnap rendezett kisújszállási családi fesztiválon elmondta: egy város elevensége, életminősége nem elsősorban az épített környezeten, hanem az ottani emberek közösségén múlik, de mindez visszahat arra is, miként alakítják azokat a falakat, amelyek keretet adnak a településnek.

Magyarország egyik legszebb vidéki főterének megújításával egy olyan közösségi hely alakult ki, amely a megőrzi a régmúltat, a jelen számára is fontos üzeneteket hordoz, és erős kisugárzásával idevonz bennünket - tette hozzá a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Kecze István (Nagykun Polgári Kör-Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: a projekthez az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió és a magyar állam mintegy 737 millió forint támogatást nyújtott, a csaknem 1 milliárd 31 millió forintos beruházáshoz az önerőt Kisújszállás önkormányzata biztosítja.

Az építkezés három részből áll: az egyik a városháza tetőszerkezetének felújítása, akadálymentesítése és a park rekonstrukciója. A program második lépcsője a Vigadó Kulturális Központ kialakítása lesz, abban kávézó, mozi és bowlingpálya is helyet kap. Harmadik rész pedig a gyalogos- és zöldfelületek megszépítése, ebbe tartozik a Kálvin park és a régi piaccsarnok épületének megújítása.

A polgármester jelezet: a fejlesztés eredményeként a város lakóinak életminősége és komfortérzete mellett várhatóan a helyi közbiztonság is javul majd. Könnyebbé válik a fogyatékossággal élők helyzete is, az akadálymentes környezet kialakításának köszönhetően.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.